TV műsor

Amerikai előválasztás - A kaliforniai milliárdos Tom Steyer a rabszolgák leszármazottainak kárpótlását javasolja

Külföld, 2020.02.28

A demokraták elnökjelöltségére pályázó kaliforniai milliárdos, Tom Steyer a rabszolgák leszármazottainak kárpótlását javasolta Dél-Karolinában, ahol szombaton tartják a demokraták az előválasztást.

Steyer a dél-karolinai Myrtle Beach üdülővárosban tartott kampányrendezvényen úgy fogalmazott: "ki kell mondani az igazságot arról, ami történt, és jóvá kell tenni, annak érdekében, hogy előre tudjunk lépni". Szavait a híradások szerint kitörő taps fogadta.

Dél-Karolinában a lakosság mintegy 60 százaléka afroamerikai. A 400 évvel ezelőtt Afrikából behurcolt rabszolgák 40 százaléka éppen a második legnagyobb dél-karolinai városba, Charlestonba érkezett meg.

A rabszolgák ma élő, távoli leszármazottainak adandó kárpótlást az Egyesült Államokban egyre többen követelik, bár a választási kampányban eddig nem került hangsúlyosan szóba. Egyedül a demokraták elnökjelöltségéért folyó küzdelemből már kiszállt Kamala Harris, kaliforniai szenátor beszélt erről a kampánya során, de felvetése visszhang nélkül maradt. Igaz, a kárpótlás megoldásának konkrétumait ő sem fejtette ki.

Ugyanakkor néhány kezdeményezés azért történt. Tavaly áprilisban például a washingtoni Georgetown Egyetem diákjai megszavazták egy olyan pénzügyi alap létrehozását, amelyből kárpótolnák annak a 272 rabszolgának a kései leszármazottait, akit 1838-ban az egyetem finanszírozásának költségei miatt adtak el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!