Amerikai előválasztás - Buttigieg kaliforniai kampányára 100 ezer dollárt ajánlott fel egy LMBTQ-csoport

Külföld, 2020.02.27

Az amerikai demokraták elnökjelöltségére pályázó Pete Buttigieg volt polgármester kaliforniai kampányára 100 ezer dollárt ajánlott fel egy LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer) csoport - ezt Tony Hoang, az Egyenrangúság Kalifornia Szavaz nevű kaliforniai szervezet vezetője jelentette be egy szerdán megjelent interjújában.

A csoportot Kalifornia legnagyobb LMBTQ közösségeként tartják számon. A 100 ezer dolláros felajánlásból reklámkampányt indít a szavazók mozgósítására Buttigieg mellett.

Kaliforniában március 3-án lesznek az előválasztások, az úgynevezett szuperkedden, amikor egyszerre 14 tagállamban tartanak választásokat. A felmérések azt mutatják, hogy ebben a nyugati parti tagállamban szintén Bernie Sanders vermonti szenátor a legnépszerűbb demokrata párti elnökjelölt-aspiráns, és Buttigieg nem örvend nagy támogatottságnak.

A kaliforniai Közpolitikai Intézet által a múlt héten nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 32 százaléka Sanderst látná a legszívesebben a demokraták elnökjelöltjeként, míg Buttigiegra, igaz a második helyen, de csak 12 százalékuk voksolna. A Monmouth Egyetem felmérése még ennél is kisebb támogatottságot mutatott ki: a választók 9 százaléka szavazna a volt polgármesterre.

Buttigieg rendszeresen kampányolt Kaliforniában, nagy adománygyűjtő rendezvényeken vett részt, és a híradások szerint lelkesítette az államban népes homoszexuális és leszbikus közösségeket. A volt polgármester ugyanis nyíltan vállalja homoszexualitását, és jogilag is házasságot kötött egy férfival, akit a rendezvényeken férjeként mutat be.

A politikust Nevadában is erőteljesen támogatták e közösségek, azonban a jelölőgyűlésekből nem ő, hanem Bernie Sanders került ki győztesen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!