Amerikai előválasztás - Lindsey Graham: "kemény feladat lesz" legyőzni Bident

Külföld, 2020.03.04

Joe Bident, az Obama-kormányzat egykori alelnökét "kemény feladat lesz" legyőzni - jelentette ki Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor, Donald Trump amerikai elnök egyik legszorosabb szövetségese szerdán újságíróknak.

A befolyásos szenátor közölte: ezt az álláspontját megvitatta Donald Trump elnökkel is. Hozzátette azonban, hogy szerinte csak Trumpon múlik, hogy nyer vagy veszít a novemberi elnökválasztáson.

Joe Biden elemzőket is meglepő kiváló szereplését a keddi előválasztásokon sok okkal magyarázzák az Egyesült Államokban. A The New York Times című napilap szerint Biden egyenesen "csodát hajtott végre".

A CNN hírtelevíziónak nyilatkozók azt hangoztatták: a győzelem azt jelzi, hogy a Demokrata Pártban egyértelműen a mérsékeltek vannak többségben.

A Fox televízió kommentátora úgy vélekedett, hogy egyedül Bidennek sikerült a nagy afroamerikai közösségek bizalmát elnyernie, kivált azt követően, hogy az egyik legbefolyásosabb afroamerikai politikus, Jim Clyburn dél-karolinai képviselő a támogatásáról biztosította őt.

A Huffington Post című portál az elővárosokban és a kisvárosokban élők támogatásában, az amerikai közszolgálati rádió (NPR) pedig abban látta Biden győzelmének egyik okát, hogy a Bernie Sanders vermonti szenátort támogató fiatalok végül nagy számban távol maradtak az urnáktól.

Egyes sajtóértesülések már azt latolgatják, vajon ki lehet majd Joe Biden alelnökjelöltje, és a jelölttel mely társadalmi rétegeket szeretné maga mellé állítani. A Politico című lap szerint a 77 éves Biden fiatalt és nőt választhat alelnök-jelöltjéül.

Joe Biden a "szuperkedden" tartott előválasztásokon tarolt a déli államokban, és összesen kilenc államban győzött: Texasban, Virginiában, Észak-Karolinában, Alabamában, Tennessee-ben, Arkansas-ban, Oklahomában, Minnesotában, sőt, még az északkeleti Massachusettsben is. A volt alelnök győzelme földcsuszamlásszerű volt Virginiában, Észak-Karolinában és Alabamában, ahol a viszonylag nagy lélekszámú afroamerikai közösségek támogatására is számíthatott.

Donald Trump üdvözölte Biden - ahogyan fogalmazott - "hihetetlen visszatérését". Az elnök újságíróknak azt mondta: "Joe immár a legjobb úton van" ahhoz, hogy a demokraták elnökjelöltje legyen.

Faggatták az elnököt Michael Bloomberg milliárdosról is, aki szerdán reggel jelentette be visszavonulását és azt, hogy a továbbiakban Bident támogatja. "Nevetségessé tette magát" - vélekedett Trump. Majd hozzáfűzte: arcmentésként Bloomberg valószínűleg sok pénzt pumpál majd Biden kampányába.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!