Aradi vértanúk - Több tucat helyszínen tartottak megemlékezéseket a Felvidéken

Külföld, 2022.10.06

Több tucat helyszínen tartottak és tartanak megemlékezéseket a nemzeti gyásznap alkalmából a Felvidéken csütörtökön.

Pozsonyban a megemlékezések hagyományos helyszínén, a kecskekapui temetőben a vértanúhalált halt báró, Jeszenák János, a felvidéki ellenforradalmi csapatok ellen küzdő egységek kormánybiztosa és Rázga Pál evangélikus lelkész sírjánál délután kettőtől idézték fel a szabadságharcot és az aradi vértanúk emlékét.

A hosszú évekig romló állapotban lévő síremléket három éve sikerült felújítani a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásának köszönhetően. A legnagyobb felvidéki magyar közéleti és kulturális szervezet a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya által szervezett rendezvényen, a szép napos időben mintegy százan vettek részt, köztük Magyarország pozsonyi külképviseletének diplomatái, a tavaly egységesült felvidéki magyar párt, a Szövetség vezetői, illetve a közélet számos szereplője is.

A rendezvény szónoka, Nagy Olivér evangélikus lelkész beszédében felidézte az aradi és a szabadságharc pozsonyi vértanúinak emlékét és történetét, majd párhuzamot vont az akkori és mai történések között. Rámutatott: úgy tűnik, az elmúlt években a nemzet magára talált, helyrebillent az egyensúly, s mindez egy olyan nemzeti kormánynak köszönhető, amely európai szinten is megállja a helyét, kiáll az elszakított területeken élőkért, és békéért kiált a szomszédban dúló háború közepette. Hozzátette: a felvidéki magyarság viszont néhány éve megfosztotta magát attól az erőtől, amellyel a hatékony érdekképviseletet bírhat, s továbbra is hiánycikk a közösségi érdekben gondolkozás, a nemzeti célok pedig alku tárgyát képezik. A szónok végül Konfuciusz szavait idézte, aki tanítványainak arra a kérdésére, hogy meddig kell még várniuk a jobbra, azt mondta: még nagyon sokáig, ha csak vártok.

Forró Krisztián, a felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke a megemlékezésen a magyar közmédiának nyilatkozva azt mondta: a gyásznap üzenete ma a felvidéki magyarság számára az, hogy akkor különbözőféleképpen gondolkodó emberek is egy csapattá tudtak kovácsolódni, s most a közelgő helyhatósági választások előtt a felvidéki magyarságnak ugyanerre van szüksége. "Nagyon fontos, hogy a bástyáinkat megerősítsük, megtartsuk és a közösségünk erős pozíciót szerezzen" - hangsúlyozta Forró Krisztián.

A 13 aradi vértanú közül hárman voltak felvidéki származásúak, és maga Battyhány Lajos, miniszterelnök is Pozsonyban született. Aulich Lajos, a szabadságharc utolsó hadügyminisztere német szülők gyermekeként ugyancsak Pozsonyban született, hamvai 1974 óta a vértanúk emlékoszlopa alatti kriptában nyugszanak. Lahner György aki később a hadügyminisztérium Tüzérségi és Felfegyverzési Osztályát vezette, a Turóc megyei Necpálban (Necpaly) született, földi maradványait szintén az emlékoszlop kriptájában helyezték el. Dessewffy Arisztid, aki a Felső-Magyarországi Hadtest parancsnoka volt, a Kassától nem messzi Ósvacsákányban (Cakanovce) született, földi maradványai 1850 óta a Dessewffyek margonyai birtokán nyugszanak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!