TV műsor

Az amerikai haditengerészet nagy mennyiségű fegyvert foglalt le Szomália partainál

Külföld, 2021.02.16

Az amerikai haditengerészet nagy mennyiségű csempészett fegyvert foglalt le két kisebb hajóról Szomália partjainál - jelentették be kedden.

A múlt héten lefoglalt fegyverek között több ezer Kalasnyikov típusú gépkarabély, lőszer, mesterlövész puska volt, illetve rakétagránátok és más harci eszközök. A Bahreinben állomásozó amerikai ötödik flotta közleményében nem írták meg, hogy a rakomány honnan származik és kinek szánták. Nevük elhallgatását kérő források szerint azonban vannak arra utaló jelek, hogy a polgárháború sújtotta Jemen lett volna a célpont. A vizsgálatok még folynak.

A hajókat két egymást követő napon állította meg és kutatta át a rutinszerű tengeri őrjárat. A haditengerészet képeket is közölt a becsomagolt fegyverekről.

Jemen rosszul őrzött kikötőibe évek óta csempésznek fegyvereket. Szakértők szerint a szállítmány jellegzetességei iráni származásra utalnak. Júniusban hasonló, Iránban gyártott fegyvereket foglalt le a szaúd-arábiai haditengerészet. Az arab és nyugati országok szerint Irán látja el kézi lőfegyverekkel és rakétákkal a jemeni kormány ellen harcoló húszi lázadókat. Teherán ezt tagadja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!