Az EU és Washington közötti szoros együttműködés fontosságát hangoztatták a két fél vezető külügyi képviselői Brüsszelben

Külföld, 2024.09.11

(MTI) - Az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szoros együttműködés fontosságát hangoztatta Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes és Stefano Sannino, az Európai Külügyi Szolgálat (EEAS) főtitkára szerdán Brüsszelben.

Sannino közleménye szerint megbeszélésükön kiemelték, hogy minél intenzívebb közös munkára van szükség a közös célkitűzések megvalósításának, valamint a demokratikus értékek előmozdításának érdekében.

Az egyeztetés fő témája Kína, illetve az indiai-csendes óceáni térség helyzete volt. Ezzel kapcsolatban a külügyi illetékesek leszögezték: fontos nyitva hagyni a párbeszéd csatornáit Kínával a kereskedelmi versengés közepette is. Mindazonáltal aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy Peking továbbra is több - tehát akár hadi - célra is felhasználható árut ad el Oroszországnak, és figyelmeztettek, hogy még mindig több kínai vállalat kerüli meg a Moszkvára kivetett szankciókat.

"Az orosz hadiipar Kína általi támogatása hozzájárul ahhoz, hogy Oroszország folytathassa Ukrajna elleni törvénytelen háborúját, amely az egész világ stabilitását fenyegeti"
- szögezték le.

A felek egyúttal az emberi jogok tiszteletben tartására szólították fel a pekingi kormányt.

A közlemény szerint szót emeltek a Tajvani-szoros status quója és az indiai-csendes óceáni térség szabad hajózhatósága mellett is.

Ukrajnával kapcsolatban a kelet-európai ország megvédelmezése iránti elkötelezettségüket hangoztatták, és kiemelték, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok továbbra is ellátja Kijevet a szükséges katonai és humanitárius segítséggel, "ameddig csak szükséges", illetve ismét felszólították Oroszországot, vonuljon vissza Ukrajna nemzetközileg elismert határai mögé és azonnal hagyjon fel harci cselekményeivel.

Megvitatták a gázai fegyveres konfliktust is. Tűzszünetre szólították fel a szemben álló feleket, egyetértettek abban, hogy továbbra is kiállnak Izrael biztonsághoz való joga mellett, továbbá sürgették a palesztin fegyveresek által Gázába hurcolt izraeli túszok szabadon bocsátását. Emellett a humanitárius segélyek mielőbbi Gázába juttatását szorgalmazták, és mindketten kiálltak az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldása mellett.
(MTI)

Címkék

Európai Unió Egyesült Államok
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!