November elején 6,4-es erősségű földrengés rázta meg a fővárostól, Katmandutól mintegy ötszáz kilométerre fekvő Karnali tartomány Dzsadzsarkot körzetét. A földmozgásnak legkevesebb 153 halálos áldozata volt, és több százan megsérültek, épületek, lakóházak omlottak össze.
A bizottság által nyújtott támogatás a többi között a menedékhez, a tiszta vízhez és a higiéniához való hozzáférést, valamint az egészségügyi ellátást segíti majd.
A segélycsomagból 600 ezer euró az érintett területeken már segítséget nyújtó humanitárius szervezetek munkáját támogatja. Kétszázezer eurót a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének katasztrófaelhárítási sürgősségi alapján keresztül a nepáli Vöröskereszt Társaságának juttat az Európai Bizottság.
A pénzügyi hozzájárulást kiegészítve a bizottság 1,2 millió euró értékű természetbeni támogatást fog mozgósítani az Európai Humanitárius Reagálási Kapacitás keretében.
Ez az új finanszírozás kiegészíti a Nepálnak az év elején már kiutalt 2 millió eurót, amelynek célja a természeti veszélyekre való reagálás és a katasztrófákra való felkészültség megerősítése - olvasható a bizottság sajtóközleményében.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!