Az EU üdvözli, hogy az Egyesült Államok visszavonta a Nemzetközi Büntetőbíróságra kirótt szankciókat

Külföld, 2021.04.03

Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője szombaton közzétett nyilatkozatában üdvözölte, hogy az Egyesült Államok hatályon kívül helyezte a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tisztviselőire tavaly, még a Trump-kormányzat idején kirótt szankciókat.

A főképviselő szerint az Egyesült Államok ezzel a lépéssel bebizonyította elkötelezettségét a nemzetközi jog normáin alapuló rendszer iránt.

"A Nemzetközi Büntetőbíróság fontos szerepet játszik a világ legborzalmasabb bűncselekményeit elkövetők felelősségre vonásában, ezért pártatlanságának és bírói függetlenségének védelme elengedhetetlen a hatékony és megfelelő működés szempontjából" - hangsúlyozta.

Borrell kiemelte: az EU továbbra is támogatja az ICC működését, megvédi az intézményt minden olyan kísérlettel szemben, amely annak aláásására irányul.

Donald Trump volt amerikai elnök tavaly júniusban kiadott rendelete lehetővé tette szankciók elfogadását a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) azon munkatársai ellen, akik abban az ügyben vizsgálódtak, hogy amerikai katonák elkövettek-e háborús bűnöket Afganisztánban 2003-ban és 2004-ben.

A Joe Biden elnök vezette amerikai kormány csütörtökön visszavonta az ICC munkatársaira kirótt büntető intézkedéseket, azonban továbbra is ellenzik a vizsgálat végrehajtását.

A háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására 2002-ben megalakított Nemzetközi Büntetőbírósághoz 123 ország csatlakozott, az Egyesült Államok azonban nem fogadja el a testület joghatóságát. Az ICC a világ első állandó törvényszéke, amely a háborús és emberiesség elleni bűnöket akkor is vizsgálja, ha az adott ország erre nem képes vagy nem hajlandó.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!