Az MKP is tiltakozik Iohannis magyarellenes nyilatkozata miatt

Külföld, 2020.05.01

A pozsonyi román nagykövetségnek küldött levélben fejezte ki tiltakozását a szlovákiai Magyar Közösség Pártja (MKP) Klaus Iohannis román államfőnek a székelyföldi autonómiatervezet kapcsán tett magyarellenes nyilatkozata miatt - közölte az MTI-hez eljutatott közleményében pénteken a felvidéki magyar párt.

A levélben az MKP határozottan elítélte, cinikusnak, felelőtlennek és veszélyes manipulációnak minősítette a román köztársasági elnök nyilatkozatát, amelyben Iohannis a Székelyföld autonómiastatútumának hallgatólagos elfogadása miatt azzal vádolta a román ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy az "odaadná Erdélyt a magyaroknak".

Az Őry Péter ügyvivő elnök által jegyzett levélben az MKP ugyanakkor szolidaritását fejezte ki "a romániai magyar közösséggel, Romániai minden felelős polgárával és politikai szereplőjével, illetve a veszélyes manipulációba szintén bevont Magyarország kormányával".

Őry Péter rámutatott: "Iohannis kirohanása a felvidéki magyarok számára a legrosszabb, meciari-slotai +országlást+ idézi, amikor nemcsak egy nemzeti közösséget bélyegezett meg az állami vezetés, hanem a velük szolidáris, demokratikus szlovák közszereplőket is". A mérgező, kisebbség- és Magyarország-ellenes retorika használata rendkívüli társadalmi instabilitást okozó vészhelyzet esetén beláthatatlan következményekkel járhat - hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: az MKP bízik abban, hogy Szlovákiához hasonlatosan Romániában is kiszorulnak a közéletből "azok a politikai kalandorok, akik önös érdekeiktől elvakulva nem képesek a társadalmi béke megőrzésének minimális garantálására sem".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!