Az MKP újabb panasszal él a nemzeti kisebbségeknek járó műsoridő be nem tartása miatt a szlovák közmédiában

Külföld, 2020.02.17

Több újabb beadvánnyal fordul a szlovák közszolgálati média felügyeleti szerveihez és az ügyészséghez a nemzeti kisebbségeknek törvényesen járó műsoridő be nem tartása miatt Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja (MKP) Országos Tanácsának elnöke - jelentette be a felvidéki magyar párt politikusa pozsonyi sajtótájékoztatóján hétfőn.

Szlovákiában elvben egy több éve hatályos törvény garantálja, hogy az országban élő nemzeti kisebbségeknek számarányuknak megfelelő műsoridőt kell kapniuk a közmédiában, ezt azonban mindmáig nem ültették át a gyakorlatba. A törvénysértő gyakorlatnak a felszámolásáért már négy éve küzd a felvidéki magyar párt politikusa, aki először 2016 nyarán fordult panasszal az ügyben a szlovák közmédia felügyeleti szerveihez és a kulturális minisztériumhoz, amelyektől érdemi választ nem kapott.

Őry Péter elmondta: amikor a szaktárcától kérték a közmédiára vonatkozó törvény vonatkozó részének betartatását, azt a választ kapták, hogy a jogszabály betartására nincs anyagi fedezet. Hozzátette: a közmédia felügyeleti szerveitől a Rádió és Televízió Tanácstól, illetve a frekvenciatanácstól gyakorlatilag semmilyen érdemi választ nem kapott a többszöri megkeresés ellenére sem. A közmédia felügyeleti szervei a későbbi információigénylésre először azt válaszolták, hogy nem is érkezett meg hozzájuk a beadvány, majd két év után azt a választ adták, hogy megkezdték egy szakértői csapat összeállítását, amely majd válaszol a panaszra.

Ez eddig nem történt meg, s a közmédiában elvben kötelező műsoridőarányokat továbbra sem tartják be - mutatott rá Őry Péter. Kifejtette: 2018-ban a szlovák köztévé 16 630 órányi műsort közvetített, ebből 105 óra volt a magyar adás, ami 0,6 százalékos nemzetiségi aránynak felel meg, holott a magyar lakosság aránya Szlovákiában 8,5 százalék. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a magyar kisebbségre szánt műsoridőből 1300 órányi hiányzik - fűzte hozzá Őry, rámutatva: hasonló az aránytalanság a többi nemzeti kisebbség esetében is.

Nagy Dávid, az MKP politikusának jogi képviselője elmondta: a szlovák közmédia felügyeleti szervei azontúl, hogy nem tartatják be a közmédiára vonatkozó törvényi előírásokat, megsértették a folyamodó méltányos eljáráshoz való állampolgári jogait is, mivel nem foglalkoztak a beadvánnyal úgy, ahogy azt a törvény előírja, és nem is kommunikáltak vele.

"Ezt az állami arrogancia megnyilvánulásának tartjuk, (...) jogi lépéseket teszünk az ügyben" - szögezte le Nagy Dávid. Kifejtette: két beadvánnyal fordulnak a szlovák közmédia két felügyeleti szervéhez, kettővel az ügyészséghez, illetve - amikor a közmédia nyilvánosságra hozza, hogy a nemzeti kisebbségre szánt műsoridőből mennyi hiányzott 2019-ben - alkotmányos panasszal is élni fognak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!