Az olajárról és a kétoldalú integrációról tárgyalt Putyin és Lukasenka

Külföld, 2020.02.07

A Fehéroroszországba irányuló orosz olajszállításokról és a két ország integrációjának kérdéseiről tárgyalt egymással Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök pénteken Szocsiban.

A két elnök a találkozóról készült képsorok szerint szívélyesen üdvözölte egymást, a csúcsot megelőző napokban azonban Lukasenka éles hangú nyilatkozatokban bírálta Oroszországot. Egyebek között azt hangoztatta, hogy hazája nem lesz egy másik állam része, és tisztességtelen olajár-politikával és az olajszállítmányok visszatartásával vádolta meg Moszkvát.

Az orosz vezetés álláspontja szerint Fehéroroszország csakis a két ország gazdasági együttműködésének elmélyítése esetén juthat hozzá a támogatott orosz belpiaci árakon az energiahordozókhoz. Putyin és Lukasenka decemberben, a két ország által létrehozott Szövetségi Állam megalapításának 20. évfordulóján kétszer találkozott a nézeteltérések elsimítása céljából, de nem jártak eredménnyel. Nem állapodtak meg akkor a 2020-as olajszállításokról sem.

Az olcsó orosz olaj finomításából és az olajtermékek exportjából jelentős bevételekhez jutó Minszk az orosz olajszállítások visszafogása és megdrágulása miatt alternatív források után nézett. Januárban Norvégiából szerzett be egy 80 ezer tonnás szállítmányt, és mérlegelni kezdte, hogy a jövőben Litvánián keresztül importáljon kőolajat.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, aki az előző hétvégén járt Lukasenkánál, Minszkben kijelentette, hogy az Egyesült Államok képes lenne 100 százalékban kielégíteni a fehérorosz kőolaj- és földgázigényeket, és Washington kész támogatni Fehéroroszország szuverenitását.

Amíg Moszkvában Lukasenka nyugati irányban megkezdett tapogatódzásai vetettek fel kételyeket, addig Minszkben azzal kapcsolatban ütötte fel fejét gyanakvás, hogy vajon Putyin az elnöki mandátumának 2024-ben esedékes lejárta után nem az orosz-fehérorosz Szövetségi Állam vezetőjeként kíván-e majd valamilyen formában hatalmon maradni.

Putyin és Lukasenka pénteken először négyszemközt ült tárgyalóasztalhoz, mert az orosz kormány és az elnöki hivatal küldöttségének egy részét szállító repülőgép a viharos idő miatt nem tudott leszállni a fekete-tengeri üdülővárosban. A mások mellett Alekszandr Novak energiaügyi minisztert, Alekszej Overcsuk miniszterelnök-helyettest, Mihail Babicsot, a gazdaságfejlesztési tárca helyettes vezetőjét és a Dmitrij Peszkov elnöki szóvivőt szállító gép a csúcs helyszínétől több mint félezer kilométerre található Minyeralnije Vodiban volt kénytelen landolni. Lukasenka és a fehérorosz küldöttség már csütörtök este Szocsiba érkezett.

A repülőgép egyébként Moszkvából is csak mintegy kétórás késéssel tudott felszállni az erős havazás miatt, és egy órát körözött a Fekete-tenger fölött.

A négyszemközti kezdést követően kibővített körben folytak a tárgyalások. Ezeken a két elnökön kívül orosz részről Dmitrij Kozak, az elnöki apparátus helyettes vezetője, Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezetője és Dmitrij Mezencev minszki orosz nagykövet, fehérorosz részről pedig Dmitrij Krutoj miniszterelnök-helyettes, Vlagyimir Szemasko moszkvai fehérorosz nagykövet, Viktor Karankevics energiaügyi miniszter és Andrej Ribakov, a Belnyeftyehim elnöke vett részt.

Másfék órás Minyeralije Vodi-beli veszteglés után a helyszínre érkezett az orosz delegáció elkésett része is.

Putyin és Lukasenko a tárgyalóasztaltól késő délután a Jasznaja Poljana-i Galaktyika szabadidőközpontban lévő korcsolyapályára távozott, ahol ugyanannak a jégkorongcsapatnak a tagjaként lépett jégre. A TASZSZ beszámolója szerint ugyanebben a csapatban játszott a fehérorosz elnök fia, Nyikolaj is.

A mérkőzés folyamán a cserepadon megjelent Dmitrij Medvegyev volt miniszterelnök, az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke is, akivel a pihenőre leülő két államfő beszédbe elegyedett. A jelenet annyiban lehetett jelzésértékű, hogy Minszk korábban, nyomásgyakorlásra hivatkozva neheztelését fejezte ki az előző moszkvai kabinettel szemben.

A mérkőzésen, amelyen Putyin két gólt lőtt, a két elnök csapata 9:2-re nyert. Lukasenko és orosz vendéglátója legutóbb 2019 februárjában jégkorongozott együtt, egy háromnapos tárgyalássorozat közben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!