Az olasz parlament felsőháza bizalmat szavazott Mario Draghi kormányának Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:

Külföld, 2021.02.18

Széles többséget szerzett az olasz szenátusban Mario Draghi miniszterelnök kormánya a szerda éjszakára húzódott szavazásban.

A hosszúra nyúlt felszólalások és az ülésterem többszörös fertőtlenítése miatt a szenátusi voksolás éjjel tizenegykor kezdődött.

Az eredmény szerint a 315 fős felsőházban 304-en vettek részt a szavazáson: 262-en voksoltak igennel, 40 szenátor nemmel, ketten tartózkodtak.

Az olasz köztársaság történetében a közgazdász vezette mostani kormány bír a második legszélesebb többséggel. Ennél több voksot bizalmi szavazáson csak Mario Monti szakértői kormánya kapott 2011-ben.

Mario Draghi miniszterelnök még délelőtt mondott programbeszédében elsőrendűnek a koronavírus-járvány elleni küzdelem erősítését nevezte, az oltások felgyorsítását, és radikális gazdasági reformokat is ígért.

Esti felszólalásában Draghi azt ígérte a parlamentnek és a lakosságnak is, hogy a kormányába vetett bizalom nem lesz hiábavaló, "a terveket konkrét lépések követik". Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi egészségügyi és gazdasági vészhelyzetben a politikai és társadalmi erők egysége "nem opciót, hanem kötelességet" képvisel.

Mario Draghi ismételten az idegenforgalmat nevezte kulcsfontosságú gazdasági ágazatnak, erre készül építeni egyebek között az ország gazdasági újraindítását is. Hasonlóképpen jelentősnek nevezte a kultúrát, amely "hatalmassá teszi" Olaszországot. Bejelentette, hogy a környezetvédelmet be kívánja helyezni az alkotmányba. Kitért a migrációra, az európai intézmények teljes felelősségvállalását szorgalmazva. Mario Draghi szolidaritási mechanizmust sürgetett a menedékkérők kvóták szerinti szétosztásával. Ugyanakkor a dél-olaszországi partokra érkező bevándorlókkal kapcsolatban kiemelte, hogy a törvényes migrációt és a biztonságot kell garantálni.

Matteo Salvini, a Liga vezetője felszólalásában kijelentette, Mario Draghival néhány nap alatt "megváltozott a világ". Hangoztatta, legnagyobb olasz politikai erőként a Liga azért csatlakozott a Draghi-kormányhoz, mivel az Olaszország érdekeit képviseli Európában. "Ugyanazt képviseljük, mint Draghi: Európa a mi otthonunk is, és számunkra is elsők az olaszok!" - jelentette ki Matteo Salvini. Hozzátette, Európa a jobboldal számára a keresztény gyökereket, a család és az élet védelmét, a munka biztosítását, a nép akaratának tiszteletben tartását jelenti.

Mario Draghi csütörtökön az alsóházban kér bizalmat, ahol szintén széles többségre számíthat. A képviselőházi voksolás is késő estére zárul majd le.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!