Az orosz média a Lukasenka elleni "összeesküvés" részleteiről

Külföld, 2021.04.18

A katonai díszszemlén meggyilkolt Anvar Szadat egyiptomi és Ahmad Kadirov csecsen elnök sorsát szánta Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfőnek a megdöntésére szövetkezett összeesküvők csoportja - írta honlapján vasárnap a Kommerszant című napilap a szombaton ismertté vált, Tyisina (Csend) kódnevű állítólagos "puccskísérlet" hivatalos verzióját ismertetve.

Szadatot 1981-ben Kairóban, Kadirovot pedig 2004-ben Groznijban gyilkolták meg iszlamista szélsőségesek. A fehérorosz és az orosz hatóságok szombaton jelentették be, hogy államcsínykísérletet akadályoztak meg, amelynek részvevői május 9-én, a győzelemnapi parádén akartak végezni Lukasenkával.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szombaton közölte, hogy a fehérorosz Álambiztonsági Bizottsággal (KGB) együttműködésben Moszkvában őrizetbe vette az amerikai és lengyel titkosszolgálatokkal kapcsolatban álló Aljakszandr Feduta irodalomtörténész-politológust és Jurij Zenkovics ügyvédet, akik fehérorosz és ukrán nacionalisták támogatásával katonai puccsra készültek Fehéroroszországban a "színes forradalmak" forgatókönyve alapján. Mindkét gyanúsított fehérorosz állampolgár, de Zenkovics amerikai útlevéllel is rendelkezik.

Az akciót azt követően hajtották végre, hogy Lukasenka felhívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, a KGB főnöke pedig az FSZB-ét. A fehérorosz vezető azt mondta, hogy az elfogáshoz egy 11-12 fős csoport utazott Minszkből Moszkvába. Azt is bejelentette, hogy "negyedszázados elnöksége egyik alapvető bejelentésére" készül, amely szerinte be fogja biztosítani Fehéroroszország állami berendezkedését arra az esetre, ha vele valami történne.

Lukasenka a szülőfalujában, Alekszadrijában önkéntesmunka-szombaton faültetés után állt a kamerák elé, és azt állította, hogy államcsíny-kísérletet sikerült megakadályozni, amely során őt megölték, a gyerekeit pedig elfogták volna. Beszámolója szerint a leleplezett csoport a pincét is megmutatta, ahol az utódai raboskodtak volna.

Lukasenka azt állította, hogy a megdöntésére irányuló kísérlet ügyét Putyin felvetette a Joe Biden amerikai elnökkel kedden folytatott beszélgetésén, de nem kapott rá válasz, pedig a fehérorosz vezető szerint az akciót a legmagasabb szinten kellett jóváhagyni.

Az ONT fehérorosz állami televízió, majd az orosz csatornák is a KGB által rögzített felvételeket mutattak be egy, a Zoomon tartott megbeszélésről, amelyen Feduta, Zenkovics, Grigorij Kosztuszev, a Fehérorosz Népfront vezetője és más ellenzékiek vettek részt. Ezek tanúsága szerint Feduta sikeres precedensként emlegette azt, ahogyan Egyiptomban Hoszni Mubarak lépett Szadat helyére.

Feduta az ONT képein a követendő példák között emlegette a szovjet Rendkívüli Állapot Állami Bizottságát (GKCSP) is, amely 1991 augusztusában puccsot kísérelt meg Mihail Gorbacsov elnök-főtitkár ellen is.

Zenkovics egy másik, a Tarasz Bulba étteremlánc egyik moszkvai üzletének különtermében készült felvétel szerint Fedotának és másoknak arról beszélt, hogy a "legfőbb (vezető) eltávolítását" követően blokkolni kell a belügyi erőket és rohamrendőrséget, valamint el kell foglalni Minszk néhány emblematikus épületét, köztük a rádiót és a televíziót is.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek az éttermi találkozóról készült beszámolója azt állította, hogy Zenkovics és Feduta fehérorosz tábornokokkal tanácskozott. A megbeszélésre elhozták a likvidálandó és a "koncentrációs táborokba zárandó" vezetők névsorát.

Az összeesküvők a jelentés szerint hackerek segítségével jutottak hozzá a KGB, a belügyminisztérium és más biztonsági szervek adatbázisához. A gyanúsítottak úgy vélekedtek, hogy a fehérorosz társadalom és állam átalakításához legkevesebb öt évre lesz szükség, és hogy a puccsot követően az oroszágnak lengyel mintára "demokráciákat felnevelő inkubátorrá" kell válnia.

Zenkovics és Feduta egymás között felosztotta a feladatokat: amíg az előbbi a parlament és a bíróságok tevékenységét koordinálta és az alkotmányos reform felelőse lett volna, addig a másik a párt- és a választási rendszer kereteit alakította volna ki, és az ő reszortja lett volna a sajtó, a kultúra és a közoktatás felügyelete.

A beszámoló szerint az "összeesküvés" két szellemi vezetője zsákmányként ajánlotta fel a tábornokoknak Lukasenka vagyonát. Az őrizetbe vételéről készült videofelvétel narrációja szerint Feduta kilátásba helyezte, hogy az amerikai hatóságok a védelmére fognak kelni.

A Kommerszant felhívta a figyelmet a "puccskísérletre" vonatkozó narratíva ellentmondásaira. Amíg például az ONT szerint május 9-én történt volna a puccs, addig az FSZB és a KGB szerint június-júliusra tervezték. Emellett az ukrán nacionalisták szerepvállalására csak az FSZB utalt, a KGB nem.

Szvjatlana Cihanouszkaja volt fehérorosz ellenzéki elnökjelölt sajtószolgálata vasárnap provokációnak minősítette Lukasenkának a leleplezett államcsínyről szóló bejelentését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!