Az ügyvezető amerikai védelmi miniszter az Egyesült Államok szövetségeseit nyugtatja

Külföld, 2020.11.13

Christopher Miller ügyvezető amerikai védelmi miniszter az Egyesült Államok szövetségeseit nyugtatta újságírókkal beszélgetve pénteken, amikor fogadta Raimundas Karoblis litván védelmi minisztert. Közben Mike Pompeo egyhetes európai és közel-keleti körútra indult.

"Szeretném biztosítani az amerikai közvéleményt, valamint szövetségeseinket és partnereinket egyaránt, hogy a védelmi minisztérium nem gyöngült meg" - fogalmazott Miller, akit Donald Trump amerikai elnök hétfőn nevezett ki, miután váratlanul menesztette Mark Esper tárcavezetőt.

Az ügyvezető miniszter hangsúlyozta, hogy az amerikai hadsereg "továbbra is ellátja országunk, lakosságunk és a világban meglévő érdekeink védelmének életbevágóan fontos feladatát".

Miller elmondta, hogy az elmúlt napokban telefonon egyeztetett brit, francia és német kollégájával. Hozzáfűzte, hogy még a héten megbeszéléseket folytat Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is.

Az amerikai kommentátorok emlékeztettek rá, hogy Miller a héten már másodszor mondott nyilvános beszédet.

Mike Pompeo külügyminiszter pénteken több európai és közel-keleti országot érintő körútra indult.

Az amerikai diplomácia irányítója Franciaországba, Törökországba, Georgiába, Izraelbe, az Egyesült Arab Emírségekbe, Katarba és Szaúd-Arábiába látogat. Ezeknek az országoknak a vezetői nyilvánosan gratuláltak Joe Biden demokrata párti elnökjelöltnek.

Pompeo, aki Donald Trump amerikai elnök egyik leghívebb szövetségesének számít, a héten egy sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: békés lesz az átmenet a második Trump-kormányba.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!