Babis: ha a CSSD ki akar lépni a kormánykoalícióból, vallja be

Külföld, 2019.08.17

Amennyiben a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), a kétpárti kormánykoalíció kisebbik tagja ki akar lépni a koalícióból, akkor azt nyilvánosan be kellene vallania - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök, a nagyobbik kormánytag, az ANO mozgalom elnöke szombaton Prágában.

Babis, aki most tért vissza kéthetes külföldi szabadságáról, a Prima kereskedelmi televíziónak nyilatkozva azt mondta: Jan Hamácek belügyminiszterrel, a CSSD elnökével jó az együttműködése, de a többi szociáldemokrata vezetővel nehezen tud zöldágra vergődni, mert a párt nagyon megosztott és vezetői állandóan veszekszenek, ami a kormány jövőjére nézve nem jó helyzet.

Az újabb éles koalíciós vitát Babis azon nyilatkozata váltotta ki, amelyben elmondta, hogy Milos Zeman államfőhöz hasonlóan számára is elfogadhatatlan a szociáldemokraták döntése, akik Michal Smardát jelölték a kulturális miniszteri tisztségre.

Zeman szóvivője útjén szerdán azt közölte, hogy szerinte Smarda nem alkalmas a tisztségre, ezért új jelöltet kért a szociáldemokratáktól.

"Személyesen osztom az elnök véleményét. Ezzel az emberrel én sem tudnék együtt lenni a kormányban. Valószínűleg mindig mindent bírálna" - mondta Babis a Prima televízióban. Nyilatkozatára azonnal reagáltak a szociáldemokrata vezetők.

A hatályos cseh szabályok és a szokásjog szerint ugyanis a koalíciós kormányban a miniszteri posztok betöltése az érintett pártok kizárólagos joga. A kormányfőnek kötelessége a személyi javaslatokat továbbítani az államfőnek, akinek pedig nincs mérlegelési lehetősége. Babis ezért korábban levélben már tájékoztatta Zemant, hogy a szociáldemokrata párt döntése alapján Smardát jelöli a kulturális miniszter tisztségére.

Jan Hamácek szociáldemokrata pártelnök és belügyminiszter szerint az államfő eljárása nincs összhangban az alkotmánnyal. Hamácek szerint Babis "pálfordulása" elfogadhatatlan, mert kormányfőként neki sincs joga mérlegelni a koalíciós partnerpárt jelöltjét.

A CSSD regionális szervezeteinek több mint fele levélben szólította fel Hamáceket, hogy tartson ki Smarda jelölése mellett, vagy a párt lépjen ki a kormányból és vonuljon ellenzékbe. A párt elnöksége korábban felhatalmazta Hamáceket, hogy a koalíciós vitában a továbbiakban egyedül dönthessen.

A CSSD azonban most sem egységes, mert több parlamenti képviselője úgy véli, hogy engedni kellene Zemannak és új jelöltet kellene állítani. Hamácek szombaton délután a legújabb fejleményekre reagálva ismét kizárta ezt a lehetőséget.

A kormánykoalíció további sorsa tehát továbbra is kétséges. A prágai sajtó szerint jelenleg minden lehetőség nyitva áll, s a kormány sorsát a következő napok eseményei döntik el.

Prágában bejelentették, hogy az államfő és a kormányfő kedden találkozik, hogy megvitassa a kialakult helyzetet.

Az ANO-CSSD kormánykoalíciónak összesen csak 93 mandátuma (az ANO-nak 78, a CSSD-nek 15) van a 200 tagú képviselőházban, s a kormány csak a kommunisták (15 mandátum) külső támogatásával kapott bizalmat. Andrej Babis nem zárta ki, hogy ha a CSSD elhagyná a koalíciót, akár előrehozott parlamenti választásra is sor kerülhet. "Megpróbálnék azonban tárgyalni a többi parlamenti párttal. Az előrehozott választást szerintem senki sem akarja" - mondta a kormányfő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!