Barack Obama volt elnök a választójog erősítésére és faji egyenlőségre szólított fel

Külföld, 2020.07.31

Barack Obama volt amerikai elnök a választójog erősítésére és faji egyenlőségre szólított fel a John Lewis képviselő temetésén elmondott beszédében csütörtökön.  

Az afroamerikai John Lewis demokrata párti képviselő és polgárjogi harcos volt. Két héttel ezelőtt, 80 éves korában hunyt el rákbetegségben. Hat napon keresztül tartott a búcsúztatása, felravatalozták a többi között Washingtonban, a Capitolium dísztermében, majd csütörtökön, többórás szertartás keretében vettek tőle végső búcsút az atlantai Ebenezer templomban. A híres templomban, ahol annak idején Martin Luther King prédikált, a szertartáson részt vett és beszédet mondott Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke, valamint három volt elnök is, Bill Clinton, George W. Bush és Barack Obama.

Obama gyászbeszédében az elemzők által élesnek minősített támadást intézett Donald Trump hivatalban lévő elnök és kormányzata ellen. A Politico című lap szerint a volt elnök 2017 óta a legerőteljesebb politikai beszédét mondta el. Bírálta a jelenlegi kormányzat több lépését, köztük azt, hogy a kormányzat szövetségi rendfenntartó erőket irányított néhány amerikai nagyvárosba az erőszakos bűncselekmények megfékezésére. Obama szerint a rendfenntartókat békés tüntetők ellen vezényelték ki. A volt elnök úgy vélte: "azok, akik most hatalmon vannak, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy elbátortalanítsák az embereket a szavazástól". A "megszorító törvények" szerinte megnehezítik a kisebbségek és a diákok választási regisztrációját, valamint meggyengítik a postai szolgáltatásokat, amelyek a levélben történő szavazás voksait juttatják el a választási bizottságokhoz. Elemzők emlékeztettek arra: az amerikai választási törvényeken a Trump-kormányzat idején nem változtattak, ez kongresszusi szavazás nélkül nem is lenne lehetséges. Obama új választási törvényt sürgetett, a novemberi választásokra több szavazóhelyiséget javasolt, a választás napjának nemzeti ünneppé és ezzel munkaszüneti nappá nyilvánítását szorgalmazta.

A választási folyamatot érintő változtatások mellett mély és átfogó politikai változtatásokat is sürgetett, köztük az obstrukció intézményének megszüntetését a szenátusban, vagy a szövetségi főváros, Washington és Puerto Rico teljes jogú képviseletét a szövetségi kongresszusban. Ez azt is jelentené, hogy tagállamként ismerik el Washingtont, illetve Puerto Ricót, amely jelenleg az Egyesült Államok társult állama.

Mintegy 40 perces beszédében a volt elnök elismerte: minden bizonnyal sokan talán úgy érzik, hogy egy gyászbeszédben nem kellene belevetnie magát a politikába.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!