Belga szövetségi rendőrfőkapitány: nem szűnt meg a terrorfenyegetettség

Külföld, 2023.03.24

Belgiumban hét évvel az országot megrázó merényletsorozatok után sem szűnt meg a terrorfenyegetettség, az instabil geopolitikai környezetben inkább fokozódott  - jelentette ki Eric Snoeck a belga szövetségi rendőrség főigazgatója pénteken.

Snoeck a belga közszolgálati média egyik rádióadásban elmondta: ebben az évben a biztonsági szolgálatoknak már intézkedniük kellett egy támadási kísérlettel kapcsolatban a brüsszeli metróvonalak ellen, amelyről utóbb kiderült, hogy félrevezetés volt.

"Továbbá a február közepén tartott Miss Belgium szépségversenyen a hatóságok őrizetbe vetettek egy férfit, aki fegyveres támadásra készült" - tette hozzá.

Mint mondta, a terrortámadási kísérleteket a belga rendősrég általában meghiúsítja, de felhívta a figyelmet, hogy a hatóságok továbbra is a terrorizmust tekintik az első számú biztonsági kihívásnak.

A rendőrfőkapitány elmondta, hogy a szövetségi rendőrségen belül a terrorizmus elleni szolgálatokat évek óta érő nagy megterhelés miatt a személyzet egy részét más egységekhez irányítják át.

A belga terrorelhárító egység jelenleg több 700 potenciális terroristát tart megfigyelés alatt. Közülük 624-en dzsihadisták, 64-en a jobboldali és 14-en a baloldali szélsőséghez tartoznak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!