Biden: kétpárti megegyezés született az infrastruktúra-fejlesztési tervről

Külföld, 2021.06.25

Joe Biden amerikai elnök közölte csütörtökön, hogy heteken át tartó tárgyalások eredményeképpen sikerült megállapodni szenátorok egy kétpárti csoportjával a kormányzat 1200 milliárd dollár értékű infrastrukturális beruházási tervének részleteiről.

"Megállapodtunk, de komoly kompromisszumokat kötöttünk mindkét oldalon" - fogalmazott az elnök a Fehér Házban republikánus és demokrata szenátorok társaságában bejelentve a tárgyalások sikerét. "Mindannyian egyetértünk abban, hogy egyikünk sem kapta meg mindazt, amit szeretett volna. Én egyértelműen nem kaptam meg, amit szerettem volna" - tette hozzá. Mint fogalmazott: a mostani döntés "azokra a napokra emlékeztet, amikor az Egyesült Államok kongresszusában valóban együtt dolgoztunk".

Az amerikai média összefoglalói szerint a mostani megállapodás "közel sem annyira kiterjedt", mint az elnök által április elején felvázolt, 2200 milliárd dolláros "munkahelyteremtési terv" volt. A demokrata vezetők azonban világossá tették, hogy reményeik szerint később, egy külön csomagban sikerülhet egy olyan tervet is elfogadtatni, amely tartalmazza az éghajlatváltozás kezelésével, a fizetett szabadsággal és az oktatásüggyel kapcsolatos prioritásokat is.

A Fehér Ház csütörtökön közzétett tájékoztatása szerint a törvényjavaslat alapján ötéves távlatban 579 milliárd dollárral megemelnék az infrastruktúra fejlesztésére szánt kiadásokat. A tervezet ebből 312 milliárd dollárt különít el közlekedési programokra, azaz utak, hidak, repülőterek építésére és felújítására, valamint az elektromos járművekhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésére. A fennmaradó 267 milliárd dollárt többek között a vízhálózat fejlesztésére, a szélessávú internet kiépítésére, a környezeti károk helyreállítására, illetve az energetikai infrastruktúra fejlesztésére fordítanák.

A szövetségi kormány által eddig tervezett összegekkel együtt öt év alatt 973 milliárd, nyolc év alatt pedig megközelítőleg 1200 milliárd dollárt fordítanának a megnevezett célokra.

Rob Portman, Ohio állam republikánus szenátora újságíróknak úgy fogalmazott: "Nem kaptunk meg mindent amit akartunk, de sikerült megegyezésre jutnunk és ez segíteni fog az amerikai embereken. Örömmel látom, hogy képesek voltunk összefogni az infrastrukturális csomag ügyében." Susan Collins, Maine állam republikánus szenátora Biden bejelentése után azt mondta: "Elengedhetetlen volt megmutatni az amerikai népnek, hogy a szenátus működik, hogy képesek vagyunk kétpárti módon dolgozni."

Krysten Sinema, Arizona állam demokrata szenátora "történelmi beruházásnak" nevezte a mostani megállapodást. "Engedtünk valamennyit, hogy kapjunk valamennyit. Hazánk igényeit helyeztük előtérbe" - tette hozzá. Joe Manchin, Nyugat-Virginia demokrata szenátora szerint a megállapodás egy "hatalmas lehetőség, hogy megmutassuk a világ többi részének: nagy dolgokat tudunk véghezvinni kétpárti módon".

A kétpárti megállapodást egyelőre sem Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője, sem Mitch McConnell, a felsőházi republikánusok vezetője nem hagyta jóvá, bár Schumer szerda este azt mondta: általánosan támogatja a koncepciót.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!