Biden törvényalkotásra szólította fel a Kongresszust az ország gazdaságát fenyegető vasutassztrájk elkerülésére

Külföld, 2022.11.29

Az amerikai elnök a Kongresszus hatáskörébe utalta a szeptemberben megtárgyalt munkaügyi megállapodás elfogadását annak érdekében, hogy el lehessen kerülni az ország gazdaságát fenyegető vasutassztrájkot - közölte a Fehér Ház.

Joe Biden hétfői keltezésű közleményében felszólította a törvényhozás képviselőit, hogy foglalják jogszabályba a vasúti áruszállításban működő szakszervezetek és a munkáltatók között szeptemberben kialkudott előzetes megállapodást, mert már csak így akadályozható meg a kilátásba helyezett munkabeszüntetés.

Az elnök szerint a megállapodásban szereplő 24 százalékos béremelés példátlan mértékű, emellett fontos eleme az egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó juttatások bővítése. A munkabeszüntetés - amely jelentősen érintené az áruszállítást - pusztító hatással lenne a gazdaságra, iparágak működését sodorná veszélybe, és már az első két hete alatt 765 ezer ember munkahelyét veszélyeztetné - áll a közleményben.

Az elnök azt írta, hogy - miközben megérti a szakszervezeti aggályokat - a gazdaság működőképességének fenntartása érdekében nem volt más választása, mint hogy a Kongresszus közbelépését kérje, ezért felszólította, hogy tegye félre a pártszempontokat, és december 9-ig fogadja el a vasúti megállapodást.

Joe Biden szeptemberben személyesen is bekapcsolódott a vasúti szakszervezetek és munkaadók közötti tárgyalásokba. Szeptember 15-én maga jelentette be, hogy sikerült elkerülni a sztrájkot, miután létrejött az előzetes megállapodás. Ugyanakkor a folytatódó egyeztetéseken a 12 nagy munkavállalói érdekképviselet közül négy nem fogadta el a végleges megállapodást, ami azt jelenti, hogy a sztrájk elkerülhetetlenné vált. Az egyezség egyhangú elfogadását a fizetett betegszabadság körül megmaradt vitás kérdések akadályozták meg. Az Egyesült Államokon belül az áruszállítás mintegy harmada zajlik vasúton.

Az egyeztetésekben az amerikai kormány részéről a munkaügyi, mezőgazdasági és közlekedési minisztérium képviselői vettek részt. A kormányzati szereplők tettek javaslatot az elnöknek arra, hogy a Kongresszus hatáskörébe utalja a vita rendezését, miután úgy látták, hogy a tárgyalóasztalnál nem lesznek képesek eredményt elérni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!