Bocskor Andrea: az Európai Bizottság megerősítette kiállását az ukrajnai magyarok jogai mellett

Külföld, 2021.03.17

Az Európai Bizottság megerősítette kiállását az ukrajnai magyarok jogai mellett, levélben is megerősítették, hogy az Európai Unió elhivatottan kíséri figyelemmel az emberi jogok, ezen belül pedig a kisebbségi jogok tiszteletben tartását Ukrajnában - írta Bocskor Andrea, a Fidesz uniós parlamenti képviselője az MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében.

A kárpátaljai születésű képviselő azt írta, hogy miután az ukrán szélsőséges Mirotvorec honlap halállistára tette őt, Josep Borrell, az unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője és Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos azonnali támogatásáról biztosította, amelynek most levelükben is hangot adtak.

"A magas rangú uniós tisztviselők elfogadhatatlannak minősítették a Mirotvorec honlap listázását, amely nem csak a személyes adatvédelemhez való jogot sérti, de félelemben is tartja a listázottakat, továbbá megkérdőjelezi Ukrajna felelősségét az emberi jogok tiszteletben tartásának tekintetében is. Ezért levelükben is biztosítottak afelől, hogy továbbra is sürgetni fogják az ukrán hatóságokat az oldalon található tartalom eltávolítására" - írta a képviselő.

Bocskor Andrea kiemelte: "a levél alapján az EU határozott elvárása, hogy Ukrajna, ha szorosabb integrációra törekszik az EU-val, meg kell védje a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogait, és fontos, hogy folytassa az együttműködést Magyarországgal".

A Mirotvorec oldalára tavaly év végén került fel Bocskor Andrea és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, jóval előttük pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter neve is bekerült az adatbázisukba. Róla azt állították, hogy "támadást intézett Ukrajna szuverenitása és területi épsége ellen", beavatkozott az ország belügyeibe, szította és támogatta a szakadár törekvéseket Ukrajnában. A honlapon februárban pár napig feltűnt Várhelyi Olivér uniós biztos neve is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!