Boszniát megosztja a Ratko Mladic ügyében hozott hágai ítélet

Külföld, 2021.06.08

A bosznia-hercegovinai háromtagú államelnökség bosnyák és horvát tagja üdvözölte, szerb tagja viszont elítélte, hogy az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keddi döntésében elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic fellebbezését, és megerősítette a "Balkán mészárosának" is nevezett volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet.

Sefik Dzaferovic, az államelnökség bosnyák tagja szerint valódi igazságszolgáltatás történt, a következő lépés az, hogy a szerb nép is elfogadja ezt az ítéletet. "Nincs olyan ítélet, amely megfelelő lenne azokért a bűncselekményekért, amelyeket Ratko Mladic követett el. Egyetlen büntetés sem tud teljesen igazságot szolgáltatni, ha figyelembe vesszük az ítéletben szereplő bűnök monstruozitását. Az a tény viszont, hogy a legsúlyosabb ítéletet szabták ki rá, voltaképpen igazságot szolgáltat. Fontos, hogy egy ilyen bűnöző soha többé ne lehessen szabad, lényeges, hogy a bűneit néven nevezték, és fontos, hogy a civilizált világ ezt követően csak háborús bűnösként emlékezik majd rá" - fogalmazott a politikus az ítélethirdetést követő sajtótájékoztatóján.

Sefik Dzaferovic ugyanakkor sajnálatának adott hangot, hogy a bíróságnak "nem volt ereje és bátorsága" arra, hogy népirtásnak minősítse a további hat településen történt gyilkosságokat.

Zeljko Komsic, az államelnökség horvát tagja szerint a keddi ítélet is megerősíti azt a korábbi állítást, hogy a boszniai szerbek tervezetten és szervezetten akartak etnikai tisztogatást végezni Bosznia-Hercegovinában, hogy megvalósíthassák politikai céljaikat. Hozzátette, hogy a boszniai Szerb Köztársaság mostani vezetése - azzal, hogy nem akarja elfogadni a hágai ítéleteket - ugyanazt az elképzelést akarja megvalósítani, mint a korábban elítélt vezetők, csak most már békés körülmények között. "Ez egyértelműen megmutatja, hogy a boszniai Szerb Köztársaság soha nem lesz önálló és független állam, mert nehéz elhinni, hogy bárki is elismerne valami, ami bűncselekményeken alapul, és ami a céljai elérése érdekében népirtást is elkövetett" - fogalmazott a horvát társelnök.

Milorad Dodik, a boszniai államelnökség szerb tagja szerint a hágai bíróság döntése a nemzetközi jogba vetett bizalmat ásta csak alá, "a bíróság ugyanis nem tudta bizonyítani a közvetlen felelősséget a bűncselekményekért". Hozzátette: a szerbek számára egyértelmű, hogy ezzel az ítélettel is csak a srebrenicai mészárlás "mítoszát" akarják megteremteni, ami viszont "meg sem történt". "Szerintem ezzel csak Mladic tábornokot tették legendává, a szerb nép pedig tudni fogja, hogy a szellemisége nélkül sokkal nagyobb veszteségek érték volna a nemzetet" - tette hozzá.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) 2017 novemberében hirdetett ítéletet Ratko Mladic ellen a délszláv háború idején a bosnyákok ellen elkövetett etnikai tisztogatás ügyében. Mladic vezetésével a boszniai szerb hadsereg 1995 júliusában előre kitervelten és módszeresen mészárolt le mintegy 8700 bosnyákot, főleg férfiakat és fiúkat Srebrenicában. A cél a muszlim közösség kiirtása volt. A délszláv háborús bűnöket kivizsgáló törvényszék több ítéletében népirtásnak minősítette a boszniai szerb erők gyilkosságsorozatát. A történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják.

Az 1992-1995-ös délszláv háborúban mintegy 100 ezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.

Az ügyet korábban tárgyaló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) az egykori Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekményekért felelős személyek ügyének tárgyalására jött létre. A törvényszék megbízatásának 2017. december 21-i lejárta után a fennmaradó ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) vette át.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!