TV műsor

Breitbart: multinacionális cégek és ügyvédi irodák Soros György támogatásával akadályoznák meg az amerikai választási reformokat

Külföld, 2021.04.14

A Wall Street cégei, multinacionális vállalatok és nagy ügyvédi irodák fogtak össze a - Soros György milliárdos üzletember által finanszírozott, a New York-i Egyetem jogi karához tartozó - Brennan Igazságügyi Központtal, hogy nyomást gyakoroljanak az amerikai tagállamokra a választási törvények reformjával szemben - jelentette szerdán a Breitbart News című jobboldali internetes oldal.

A cikk felidézte: a közelmúltban Georgia állam átfogó választási törvényt fogadott el azzal a céllal, hogy óvja a voksolás tisztaságát. Az új jogszabályok szerint a jövőben például fényképes igazolványhoz kötik a részvételt, illetve a sorban álló szavazóknak nem lehet ételt és italt osztogatni. A reformok elfogadása felháborodást váltott ki a baloldali médiumokban és politikusok körében, amelyek és akik azt állítják, hogy az új szabályok korlátoznák a kisebbségi szavazók lehetőségeit.

Több nagyvállalat bojkottra szólított fel és azt javasolta, hogy költöztessék el tevékenységüket, vagy üzleteiket a déli államból. Az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) vezetői úgy döntöttek, hogy a 2021-es All-Star gálát nem Atlantában, Georgia fővárosában rendezik meg. Legutóbb pedig Will Smith amerikai színész jelentette be, hogy - tiltakozásul a szerinte az afroamerikai kisebbség lehetőségeit korlátozó választójogi reformok ellen - elviszi Georgia államból új, nagy költségvetésű filmje forgatását.

A Breitbart megjegyezte: az úgynevezett vállalati koalíció célja, hogy nyomást gyakoroljon a képviselőkre és - mint a portál írja - pereket indítson azon tagállamok ellen, amelyek a georgiaihoz hasonló választási reformokat hajtanak végre.

A Breitbart idézte a The New York Times című amerikai napilap cikkét is. A liberális lapnak Brad Karp, a Paul Weiss Ügyvédi Iroda elnöke és az összefogás egyik szervezője azt mondta: "azt tervezzük, hogy megtámadunk minden olyan választási törvényt, amely felesleges akadályokat gördít a választási jog elé, és amely országunk alulreprezentált csoportjait megfosztja a választási jogától."

A Breitbart azt írta: a hétvégén több mint 100 vállalatvezető találkozott, hogy megvitassa, mennyire fontos számukra a nyilvános kiállás a georgiaihoz hasonló választási jogszabályok ellen. A cikk szerint a találkozón részt vettek a többi között az American Express hitelkártya-társaság, a Merck & Co. gyógyszerészeti vállalat és a Levi Strauss & Co. ruházati cég vezetői is.

A cikk hangsúlyozta: a Brennan Igazságügyi Központ leginkább Georgia, Texas, New Hampshire, Florida, Michigan és Arizona állam törvényhozóit veszi célba, akik - a baloldali agytröszt megfogalmazása szerint - "szavazókat elnyomó törvényjavaslatokat népszerűsítenek". A lap szerint a jogi központot évente több millió dollárral támogatja Soros György, illetve vállalatok, bankok és egyéb baloldali szervezetek egész sora. A 2019-es pénzügyi adatok szerint a Brennan Igazságügyi Központ legjelentősebb adományozói között volt például Soros Nyílt Társadalom Alapítványa, a pénzforgalmi szolgáltatásokat nyújtó PayPal, de a JPMorgan Chase bankház és a Microsoft számítástechnikai vállalat is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!