Brexit - Brit belügyminisztérium: megvonható a tartózkodási engedély a bűncselekményért elítélt EU-állampolgároktól

Külföld, 2020.10.22

A brit belügyminisztérium csütörtökön beterjesztett törvénymódosítási tervezete alapján januártól vissza lehet vonni a tartózkodási engedélyt azoktól a már Nagy-Britanniában élő EU-állampolgároktól, akiket bűncselekmények elkövetéséért egy évi vagy ennél hosszabb börtönbüntetésre ítélnek.

A tárca előterjesztése szerint a jövő évtől nem is léphetnének be Nagy-Britanniában azok az újonnan áttelepülni szándékozó uniós állampolgárok, akikre más országokban legalább egy év szabadságvesztést róttak ki korábbi bűncselekmények miatt.

Nagy-Britannia január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen laknak az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért - kell folyamodniuk a brit hatóságokhoz.

A jövő év első napjától azonban az EU-országokból és az unión kívülről újonnan érkezőkre a brit kormány tervei szerint egységes bevándorlási szabályozás lép életbe, amely - főleg a jelentkezők szakképzettsége és angol nyelvtudása alapján - pontozásos kritériumrendszer alapján bírálja majd el a letelepedési kérelmeket.

A brit belügyminisztérium csütörtökön beterjesztett törvénymódosítási kezdeményezése ehhez fűzi hozzá a jövő évtől letelepedni szándékozók, illetve a már letelepedési engedéllyel Nagy-Britanniában élők büntetőjogi státusának vizsgálatát.

A tárca ismertetése szerint a külföldi - akár uniós, akár más országbeli - állampolgárok nem léphetnek be Nagy-Britanniába, ha egy évet vagy ennél hosszabb időt töltöttek börtönben korábbi jogerős bírósági ítélet alapján.

A tervezet szerint azok is kitilthatók Nagy-Britanniából, akiket ennél rövidebb szabadságvesztésre ítéltek. Az ő esetükben a minisztérium egyénenkénti elbírálást alkalmaz majd, mérlegelve teljes büntetőjogi múltjukat és azt, hogy van-e valamilyen kötődésük Nagy-Britanniához, élnek-e például hozzátartozóik az országban.

A belügyminisztérium előterjesztése szerint még azok a külföldiek is kitilthatók Nagy-Britanniából, akiket nem börtönbüntetésre ítéltek, de visszaeső elkövetőnek számítanak, akiknek nagy-britanniai jelenléte a hatóságok megítélése szerint nem szolgálná a közjót, vagy ha az elmúlt tizenkét hónapban bármiféle bűnügyben elmarasztaló ítélet született ellenük és a végzés jogerőre emelkedése óta első ízben akarnának belépni az országba.

Az elbírálás a Nagy-Britanniában és a külföldön elkövetett bűncselekményekre egyaránt kiterjed.

Mindez visszamenőleges hatállyal nem vonatkozik azokra az EU-állampolgárokra, akik már Nagy-Britanniában élnek és megszerezték a letelepedett jogi státust, vagyis határidő nélküli tartózkodási engedélyük van.

A belügyminisztérium hangsúlyozza ugyanakkor, hogy ha ők 2021. január 1. után követnek el olyan bűncselekményt Nagy-Britanniában vagy külföldön, amelyért legalább egy év szabadságvesztésre ítélik őket, nagy-britanniai letelepedési engedélyük visszavonható lesz.

A tárca legutóbbi adatai szerint szeptember végére meghaladta a négymilliót azoknak az EU-állampolgároknak a száma, akik tartós letelepedési engedélyért folyamodtak.

A brit hatóságok 3,9 millió folyamodványt már elbíráltak, csaknem mindet kedvezően: az elutasított kérvények aránya mindössze 0,4 százalék volt a múlt hónap utolsó napjáig.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!