Brexit - Brit kormány: jelentős módosítások kellenek az észak-írországi protokollban a viták rendezéséhez

Külföld, 2021.10.13

A brit kormány szerda esti állásfoglalása szerint csak a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi protokoll jelentős és mélyreható módosításával lehet rendezni a protokoll ügyében az Európai Unióval kialakult vitát.

A Downing Street szóvivőjének nyilatkozata előtt nem sokkal Maros Sefcovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős tagja, a Brexit-megállapodás ellenőrzésére alakult vegyesbizottság társelnöke Brüsszelben olyan kompromisszumos javaslatcsomagot ismertetett, amely az EU álláspontja szerint az uniós egységes belső piac más beléptető pontjain szokásoshoz képest akár 80 százalékkal is csökkentheti a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalom ellenőrzésének kiterjedtségét.

A londoni miniszterelnöki hivatal szerda esti reagálásában közölte, hogy a brit kormány komoly és konstruktív vizsgálatnak veti alá az uniós javaslatot.

A Downing Street illetékese szerint most intenzív, gyors ütemű tárgyalásoknak kell következniük mindkét javaslatcsomagról, kiderítendő, hogy vannak-e bennük olyan közös pontok, amelyek alapján megoldásra lehet jutni.

A szóvivő hangsúlyozta ugyanakkor: ahhoz, hogy tartós, Észak-Írországban is támogatottsággal bíró rendezést lehessen elérni, olyan jelentős módosításokra van szükség az észak-írországi protokollban, amelyek alkalmasak a protokoll alkalmazása által teremtett alapvető problémák kezelésére.

"Olyan megoldást kell felkutatnunk, amely mögé minden érintett felsorakozhat a jövőben, amely megőrzi a belfasti (nagypénteki) megállapodást, és amely erőteljesebb alapokra helyezheti az Egyesült Királyság és az EU viszonyrendszerét" - hangsúlyozta szerda esti állásfoglalásában a Downing Street szóvivője.

David Frost, a brit kormány Brexit-ügyi államtitkára előző este terjesztette elő a protokoll igen jelentős módosítására - valójában egy új észak-írországi protokoll kidolgozására - összeállított londoni javaslatcsomagot.

Ennek egyik sarkalatos jelentőségű követelése az, hogy meg kell szüntetni az Európai Unió bíróságának (ECJ) észak-írországi felügyeleti és jogérvényesítő fennhatóságát az uniós jogszabályokat érintő ügyekben.

Frost álláspontja szerint ugyanis a protokoll jelenlegi formája alapján az uniós jogszabályok - az EU-bíróság jogérvényesítő fennhatósága mellett - a demokratikus eljárásrend teljes mellőzésével érvényesülnek Észak-Írországban.

Az államtitkár kilátásba helyezte a protokoll alkalmazásának egyoldalú felfüggesztését is a megállapodás elmaradása esetére. Az uniós álláspont szerint ez a nemzetközi jog megsértével érne fel.

A brit kormány és az Európai Unió vitája abból ered, hogy az észak-írországi protokoll alapján Észak-Írország a brit EU-tagság megszűnése óta is gyakorlatilag az Európai Unió egységes belső piacának tagja maradt, annak érdekében, hogy Észak-Írország és az Ír Köztársaság határán ne kelljen visszaállítani az áruforgalom fizikai ellenőrzését.

Így viszont a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalmat kell eseti ellenőrzéseknek alávetni annak megakadályozására, hogy Észak-Írországból Írországba - vagyis az unió egységes piacára - ellenőrizetlen termékek kerüljenek be.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ír-északír határ helyett az Ír-tengeren, Nagy-Britannia és Észak-Írország között jött létre részleges vámhatár. A brit kormány és az észak-írországi britpárti protestáns mozgalmak szerint azonban ez a rendszer veszélyezteti Észak-Írország alkotmányos pozícióját az Egyesült Királyságon belül.

Észak-Írország nem része Nagy-Britanniának, de vele együtt alkotja az Egyesült Királyságot a brit korona fennhatósága alatt.

Az észak-írországi megbékélésről 1998-ban kötött nagypénteki rendezési megállapodás egyik legfontosabb vívmányaként és a megbékélési folyamat egyik legfőbb szimbólumaként az Ír Köztársaság és Észak-Írország egykor katonai szigorral őrzött 499 kilométeres határán - amely a Brexit óta az Egyesült Királyság és az EU egyetlen közös szárazföldi vámhatára - hosszú évek óta semmiféle fizikai ellenőrzés nincs. Az észak-írországi protokoll célja - az uniós belső piac integritásának védelme mellett - az, hogy a jövőben se legyen szükség ellenőrzésre ezen a határon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!