TV műsor

Brexit - Elfogadta a londoni alsóház a Brexit-megállapodás jóváhagyásának halasztását célzó módosító indítványt

Külföld, 2019.10.19

Elfogadta szombaton a londoni alsóház azt a módosító indítványt, amelynek célja a Brexit feltételrendszerét rögzítő, e héten elért megállapodás formális jóváhagyásának halasztása mindaddig, amíg a megállapodás törvényerőre emeléséhez szükséges összes jogi instrumentumot a parlament törvénybe nem iktatja.

Ez nagy valószínűséggel akár a Brexit halasztását is jelentheti, mivel szombaton a tervekkel ellentétben - a módosító indítvány elfogadásának következményeként - lekerült a napirendről a szavazás a Brexit-egyezmény jóváhagyását indítványozó kormányzati beterjesztésről.

Ennek egyenes következményeként viszont érvénybe lépett az a törvény, amelynek alapján Boris Johnson miniszterelnöknek még szombaton, brit idő szerint 23 óráig - közép-európai idő szerint éjfélig - kezdeményeznie kell az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnál a jelenleg október 31-én esedékes kilépés halasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig.

A módosító indítvány elfogadása után Johnson az alsóházban közölte, hogy erről nem hajlandó tárgyalni az EU-val, és a törvény őt erre nem is kötelezi.

Azt ugyanakkor nem mondta, hogy nem írja meg a halasztást kezdeményező levelet, de kijelentette: reméli, hogy az Európai Unió vezetői "nem találják majd vonzónak" a Brexit halasztását.

Johnson közölte: változatlan a kormány azon célkitűzése, hogy a Brexit nem halasztható az október 31-i határnapon túl, és ő személyesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a Brexit-folyamatot addig a napig véghezvigye.

Hozzátette: továbbra is erőteljes meggyőződése, hogy az Egyesült Királyságnak és az Európai Uniónak is az a legjobb megoldás, ha az Egyesült Királyság október 31-én, az e héten elért megállapodás alapján kilép az EU-ból.

A Downing Street a szombati alsóházi fejlemények nyomán közölte, hogy hétfőn ismét megpróbálja az alsóház elé terjeszteni formális jóváhagyásra a Brexit-megállapodást, bár ez John Bercow házelnök döntésétől is függ.

Bercow márciusban, egy 1604-ben kelt parlamenti precedensvégzésre hivatkozva megtiltotta az akkori miniszterelnök, Theresa May vezette kormánynak, hogy a tavaly novemberben elért eredeti Brexit-megállapodás nem sokkal korábban elvetett verzióját "változatlan vagy jórészt változatlan" formában újból a ház elé terjessze.

A May által elért kilépési egyezményt az alsóház háromszor szavazta le, és Theresa May a nyáron jórészt emiatt lemondott. A kormányzó Konzervatív Párt az ő utódjaként választotta vezetőjévé és így miniszterelnökké Boris Johnsont.

A szombaton megszavazott módosító indítványt Sir Oliver Letwin, az egyik legtekintélyesebb alsóházi képviselő, a Konzervatív Párt frakciójának volt tagja terjesztette be több prominens képviselőtársa, köztük Philip Hammond volt pénzügyminiszter támogatásával.

Sir Oliver indítványa a Brexit-megállapodás jóváhagyását kezdeményező kormányzati beterjesztés szövegét úgy írta át, hogy a Ház megfontolta a kérést, de nem adja jóváhagyását a megállapodásra, hacsak és amíg a kilépési feltételrendszer törvényerőre emelkedéséhez szükséges összes jogszabályt és jogi instrumentumot, köztük a Brexit-megállapodás teljes jogi szövegét a parlament törvénybe nem iktatja.

E módosítás támogatói nem titkoltan azt igyekeznek megakadályozni, hogy a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának tagjai - akik közül sokan a megállapodás nélküli "kemény" Brexit hívei - taktikai voksolással megszavazzák ugyan a megállapodás formális jóváhagyását - ami csak az első lépés lenne az egyezmény ratifikálása felé -, de a megállapodás tényleges törvénybe iktatását esetleg egészen a jelenleg érvényes október 31-i Brexit-határnapig megakadályozzák.

Ez azt jelentené, hogy aznap az Egyesült Királyság a most elért megállapodás ellenére, annak érvénybe lépése nélkül távozna az Európai Unióból.

A Letwin-indítvány szervesen kapcsolódik ahhoz a törvényhez, amelyet Hilary Benn, az ellenzéki Munkáspárt prominens képviselője kezdeményezésére, a Konzervatív Párt számos - a frakcióból azóta kizárt - képviselője, köztük Letwin támogatásával az alsóház a múlt hónapban fogadott el. Ez a jogszabály írja elő a Brexit halasztásának kezdeményezését Johnsonnak arra az esetre, ha szombatig nincs elfogadott Brexit-megállapodás.

A Letwin-módosítás e törvény egy potenciális kiskapuját is bezárja. Ha ugyanis az alsóház szombaton megszavazta volna a Brexit-megállapodás jóváhagyását, a Benn-törvény alapján Johnsonnak nem kellett volna halasztást kérnie, ám a Benn-törvény azt önmagában nem zárta ki, hogy a kemény Brexit hívei a kilépési megállapodás törvénybe iktatását a továbbiakban megakadályozzák.

A parlament környékén a szombati vitanapon százezrek tüntettek azért, hogy a kormány terjessze népszavazásra a Brexit-megállapodást.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!