TV műsor

Brexit - Szakértő: mindkét fél sokat veszít, ha nem lesz megállapodás

Külföld, 2020.10.12

Mind az Európai Unió, mind a britek sokat veszítenek, ha napokon belül nem sikerül megállapodniuk az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének szabályozásáról folytatott tárgyalásaikon - mondta Egedy Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatornán hétfő este.

A szakértő elmondta: Boris Johnson brit miniszterelnök elvileg október 15-ig hajlandó tárgyalni, és Angela Merkel német kancellárt is erről tájékoztatta, ugyanakkor a "kulisszák mögött" beszélnek arról, hogy készek meghosszabbítani a tárgyalásokat november elejéig.

Egedy Gergely kitért arra: a tárgyalópartnerek között egyértelműen romlott a bizalom Boris Johnson új belső piaci törvénytervezete miatt.

E tervezet értelmében a parlament felhatalmazást adhatna a szakminisztereknek, hogy a kilépési törvényektől eltérően járjanak el. Például nem volna szükséges exportnyilatkozatot tenniük az északír cégeknek ahhoz, hogy exportálhassanak Nagy-Britanniába.

A másik erősen vitatott kérdés az állami támogatások ügye, az EU ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy a brit állam nem adhat nagyobb mértékű támogatást, mint amekkorát az EU jóváhagy. A britek ugyanakkor azzal érvelnek, hogy éppen azért léptek ki január 31-én az EU-ból, hogy szuverén államként maguk dönthessenek ilyen kérdésekben.

Egedy Gergely hozzátette: vannak, akik úgy vélik, Boris Johnson eleve arra játszik, hogy ne legyen megállapodás. A szakértő szerint a brit miniszterelnök szívesen venne egy a "brit érdekek alapján történő megállapodást", de ha ez nem jönne létre, - el tud képzelni egy megállapodás nélküli együttműködést is, ausztráliai mintára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!