Brit börtönbe szállítják át Radovan Karadzic egykori boszniai szerb elnököt

Külföld, 2021.05.12

Brit börtönbe szállítják át a háborús bűncselekményekért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Radovan Karadzic egykori boszniai szerb elnököt - jelentette be szerdán Dominic Raab brit külügyminiszter. Raab szerint Európában a holokauszt óta nem történtek olyan súlyos bűncselekmények, mint amilyenekért Karadzicot elítélték.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök kivizsgálására alakult hágai Nemzetközi Törvényszék öt évvel ezelőtt 40 év börtönbüntetést rótt ki Radovan Karadzicra, megállapítva felelősségét az 1992-1995-ös boszniai háborúban elkövetett népirtásban, valamint egyéb háborús és emberiesség elleni bűncselekményekben. A boszniai háborúban csaknem százezren vesztették életüket.

A törvényszék kimondta emellett, hogy Karadzic felelős a srebrenicai mészárlásért is, amelyben a boszniai szerb erők több mint hétezer muszlim férfit és fiúgyermeket gyilkoltak meg.

Karadzic fellebbezett az eredeti ítélet ellen, de büntetését az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) - amely a hágai bíróságtól mandátuma lejárta után átvette a függőben lévő ügyeket - két éve jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosbította.

Dominic Raab brit külügyminiszter szerdán bejelentette: a brit kormány hozzájárult ahhoz, hogy a 75 éves Radovan Karadzicot egy nagy-britanniai börtönbe szállítsák át, és ott töltse le büntetését.

A brit külügyminisztérium által ismertetett nyilatkozatában Raab nem tért ki arra, hogy a boszniai szerb államalakulat volt elnökét hollandiai börtönéből melyik brit büntetés-végrehajtási intézménybe szállítják.

Hangsúlyozta ugyanakkor: Karadzic egyike azon keveseknek, akiket népirtás vádjában mondtak ki bűnösnek.

Karadzic a srebrenicai népirtás idején férfiak, nők, gyermekek lemészárlásáért volt felelős, és szerepe volt a polgári lakosság elleni könyörtelen támadásokban Szarajevó ostroma alatt is - fogalmazott a brit külügyminiszter.

Hozzátette: Nagy-Britanniának büszkeséggel kell nyugtáznia azt a hozzájárulását, amelyet az ilyen förtelmes bűncselekményekért járó igazságszolgáltatásért 30 éve folyó erőfeszítésekhez nyújtott.

Dominic Raab nem részletezte szerdai hivatalos nyilatkozatában, hogy Nagy-Britanniának milyen szerepe volt az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekmények felderítésében. Brit biztonságpolitikai elemzők évek óta egyöntetűen hangoztatott, nem cáfolt értesülései szerint azonban a brit külső hírszerzésnek (MI6) és a brit katonai felderítésnek - szoros együttműködésben az amerikai szolgálatokkal - kulcsszerepe volt a háborús bűncselekményekkel vádolt fő gyanúsítottak, köztük Radovan Karadzic felkutatásában és elfogásában.

Raab szerda este a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: Karadzicot a srebrenicai népirtásban viselt felelősségéért is elítélték, márpedig a srebrenicai mészárlás az európai történelem legsötétebb pillanata volt a holokauszt óta.

A brit külügyminiszter szerint Nagy-Britanniának erkölcsi kötelezettsége, hogy elősegítse a legsúlyosabb bűncselekmények legelvetemültebb elkövetőinek felelősségre vonását.

Hangsúlyozta: Nagy-Britannia e kötelezettségének a náci háborús bűnösök felett ítélkező nürnbergi per óta folyamatosan eleget tesz, és a jugoszláviai háborús bűncselekmények kivizsgálására alakult hágai Nemzetközi Törvényszék munkájából is rendkívüli mértékben kivette a részét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!