Bundesliga - Sallai: a sérülés után visszatérve megháláltam a bizalmat

Külföld, 2020.12.18

A kisebb vádlisérülése után visszatérő Sallai Roland azt mondta: góljaival hálálta meg, hogy visszakerült az SC Freiburg labdarúgócsapatának kezdőjébe.

A 23 éves magyar válogatott támadójátékos szerdán két találattal vezette 2-0-s sikerre együttesét a nyeretlenül sereghajtó Schalke otthonában. Sallai az M1 aktuális csatornának nyilatkozva hangsúlyozta, a Freiburg hullámvölgyét és nyeretlenségi sorozatát lezárva egymást követő két meccsén is begyűjtötte a három pontot a Bundesligában.

"Akkor zárnánk szépen ezt az évet, ha a hétvégi mérkőzést is meg tudnánk nyerni" - utalt a vasárnap kora délutáni, Hertha BSC elleni hazai találkozóra.

Mint mondta, korábbi kisebb vádlisérülése már teljesen a múlté, teljes erőbedobással tud részt venni az edzéseken és mérkőzéseken is. A sérülés miatti kényszerpihenő után pedig vissza tudta verekedni magát a kezdőcsapatba, és a duplával meghálálta az edző bizalmát. Hozzáfűzte, reményei szerint a hétvégén is kezdőként számolnak vele.

Sallai kifejtette, folytatni akarja a kemény és sokszor az előírtnál több munkát, amit az elmúlt időszakban elvégzett, amitől ott tud lenni akár kezdőcsapatban is, és jó teljesítményt nyújt.

A járványhelyzet miatt Németországban tölti az ünnepek alatti három-négy napos pihenőt, az otthonában kialakított konditermében ezalatt egyéni tréningekkel tartja majd formában magát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!