TV műsor

CNN: Rijád kínai segítséggel fejleszti a ballisztikus rakétaprogramját

Külföld, 2019.06.06

Kína segítségével kezdett saját ballisztikus rakétaprogram fejlesztésébe Szaúd-Arábia - közölte helyi idő szerint szerda este a CNN amerikai hírcsatorna három különböző kormányzati forrásra hivatkozva.

A CNN demokrata párti politikusokra hivatkozva hozzáteszi, hogy a Trump-adminisztráció szándékosan titkolta el ezt az információt a Kongresszus elől, amelynek a tagjai nem kormányzati úton szereztek róla tudomást.

A hírcsatorna titkosszolgálati értesülésekre célozva arról is beszámol, hogy Szaúd-Arábia a jelek szerint bővítette a ballisztikus rakétaprogram kifejlesztésére irányuló technológiáját, ez pedig akár az atomprogram felé vezető első lépés is lehet.

Noha Szaúd-Arábia már korábban is vásárolt ballisztikus rakétákat Kínától, Rijád egyelőre nem jelezte, hogy maga is ilyen fegyverek kifejlesztésébe kívánna kezdeni.

Szaúd-Arábia washingtoni nagykövetségének a szóvivője nem reagált a CNN megkeresésére.

Az Egyesült Államok külügyminisztériuma elzárkózott attól, hogy "titkosított hírszerzési anyagokat" kommentáljon, ám egy tisztségviselő a CNN megkeresésére hozzáfűzte, hogy Szaúd-Arábia aláírta az atomsorompó-szerződést és "soha nem akart nukleáris fegyvereket birtokolni".

A kínai külügyminisztérium közleménye szerint Rijád és Peking több területen stratégiailag fontos kapcsolatokat ápol, beleértve azokat a fegyverüzleteket is, amelyek nem sértenek nemzetközi egyezményeket.

Mohamed bin Szalmán, a sivatagi királyság nagy befolyással bíró trónörököse egy tavalyi interjújában már leszögezte: amennyiben Irán nukleáris fegyverre tesz szert, Szaúd-Arábia a lehető leghamarabb követi a példáját.

Tavaly Donald Trump elnök kormánya két engedélyt is adott amerikai vállalatoknak atomerőművekkel kapcsolatos műszaki információk exportjára. Több demokrata párti politikus már akkor bírálta a kiadott engedélyeket, amelyek közül az elsőt a Szövetségi Energiahivatal (DOE) október 18-án állította ki, nem sokkal a szaúd-arábiai ellenzéki újságíró, Dzsamál Hasogdzsi nagy port kavart meggyilkolása után. Hasogdzsit - aki egy ideje az Egyesült Államokban élt - október 2-án gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. Rijád a gyilkosságot először tagadta, később azonban közölte, hogy az újságíró egy dulakodás következtében vesztette életét. Sokan Mohammed bin Szalmánt tartják a felbujtónak, és az eset hatására számos bírálat érte Trumpot, a trónörökössel ápolt szoros kapcsolatai miatt.

Az amerikai elnök többször kifejtette, hogy fontosnak tartja a Washington és Rijád közötti stratégiai szövetséget, kiváltképp Irán térségbeli szerepének kiegyensúlyozása miatt. Elemzők szerint a Washington és Teherán közti feszült viszony miatt a Fehér Ház fokozottabban támogatja az Irán regionális riválisának számító Szaúd-Arábiát, noha Kína az Egyesült Államok kereskedelmi vetélytársa.

Sokan attól tartanak, a mostani lépés kiélezi a közel-keleti fegyverkezési versenyt, amelynek Washington évtizedek óta tartó diplomáciai erőfeszítések segítségével igyekezett eddig határt szabni.

https://edition.cnn.com/2019/06/05/politics/us-intelligence-saudi-arabia-ballistic-missile-china/index.html
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!