Condoleezza Rice: nem okos felvetni, hogy Trump nem az amerikaiaknak köszönheti a megválasztását

Külföld, 2019.09.12

Nem okos dolog azt felvetni, hogy Donald Trump esetleg nem az amerikai választóknak köszönheti elnökké választását - jelentette ki Condoleezza Rice korábbi külügyminiszter az NBC televíziónak adott interjújában szerdán.

"Ennek feltételezésével leértékeljük a wisconsini és a michigani, vagy más államokban élő amerikaiakat, akik úgy döntöttek, hogy Donald Trumpra adják a szavazatukat" - hangoztatta Rice, aki a szintén republikánus George W. Bush elnök kormányzatában volt először nemzetbiztonsági tanácsadó, majd a külügyi tárca irányítója.

A politikus a tévé műsorvezetőnőjének fejtegetésére reagált, aki arról kérdezte, nem igaz-e, hogy a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt orosz beavatkozás - ahogyan fogalmazott - "valójában működött", megakadályozva Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt győzelmét.

Rice kifejtette: "függetlenül attól, hogy valaki szereti-e az elnököt, azt gondolja, hogy neki kellett lennie az elnöknek vagy másnak, azért tessék hitelt adni azoknak az amerikaiaknak, akik elmentek választani és arra adták a voksukat, akiről úgy gondolták, változást hoz". Hozzátette: inkább arra kellene összpontosítani a figyelmet, hogy vajon miért szavaztak olyan sokan Donald Trumpra.

"Az igazi kérdés az, hogy odafigyelünk-e az emberek üzeneteire, azokéira, akik a globalizáció vesztesei, mint például a munka nélkül maradt bányászok Nyugat-Virginiában, vagy az opiátfüggők Pennsylvaniában" - fogalmazott a politikus. Megjegyezte: ezzel kellene foglalkozni, és nem azzal, hogy ellopták-e a választási győzelmet Clintontól.

Condoleezza Rice korábban is pozitívan nyilatkozott Donald Trumpról és kormányzata munkájáról. Idén júniusban például, szintén az NBC televízióban, egyértelműen világossá tette, hogy - az őt kérdező riporterrel ellentétben - meggyőződése szerint Trump elnöksége alatt a fajgyűlölet egyáltalán nem erősödött.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!