Cseh államfő: veszélyeztetik a kialakult nemzetközi rendet a világban zajló konfliktusok

Külföld hírek, 2023.11.16

Az ukrajnai háború és a világban ma zajló egyéb konfliktusok veszélybe sodorják a kölcsönös tisztelet értékeit, valamint a második világháború után kiépített nemzetközi rendszert - jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök csütörtökön Prágában a Közép-Európai Aspen Intézet konferenciáján elhangzott nyitóbeszédében.

Petr Pavel szerint arra van szükség, hogy a világ mai és leendő vezetői aktívan igyekezzenek érvényesíteni civilizációnk értékeit a demokratikus társadalmakon belül is, és következetesen lépjenek fel a populizmus ellen.

"Veszélyben van a kisebb államok létezéshez és saját szükségleteik kielégítéséhez való joga, valamint az a nemzetközi rendszer, amely a második világháború után lett kiépítve" - vélekedett a cseh elnök.

Védelmezni Ukrajna jogát a szuverenitáshoz és a területi egységhez olyan elvek védelmezését jelenti, amelyeken Csehország is alapszik.

"Ezért legfőbb érdekünk, hogy mi is védelmezzük ezeket az értékeket. Mindent fel kell használnunk annak érdekében, hogy a megtámadott országnak olyan eszközöket adjunk a kezébe, amelyekkel meg tudja védeni magát" - mutatott rá Petr Pavel.

A második világháború után kiépített nemzetközi rendszer elveinek megőrzése Csehországnak és más kisebb államoknak is garanciát ad arra, hogy biztonságosan fejlődhessenek, és maguk dönthessenek jövőjükről. "Amennyiben megengedjük ezeknek az elveknek az erózióját, akkor a jövőbeni problémáinkra fizetünk elő" - jegyezte meg a politikus.

A szlovákiai és a lengyelországi választásokkal kapcsolatos kérdésre válaszolva a cseh államfő kifejtette: örül, hogy a parlamenti választás mindkét országban demokratikus módon zajlott le. A választási kampányok azonban rendkívül kemények, élesek voltak, és megosztották a társadalmakat.

"Ha ez a hozzáállás sikerhez vezet, mások számára is inspiráló lehet" - figyelmeztetett az elnök. Kifejezte reményét, hogy a választások következtében sem Szlovákia, sem Lengyelország külpolitikai orientációja nem változik meg lényegesen. "Bízom abban, hogy sikerül megtalálnunk a közös hangot, legalábbis ami Ukrajna támogatását illeti, mert Ukrajna veresége mindannyiunk vereségét is jelentené" - húzta alá Petr Pavel.

A civilizációs értékek megőrzése érdekében arra van szükség, hogy "a politikai vezetők következetesebben lépjenek fel a populizmus, az összeférhetetlenség és a nemzeti sovinizmus megnyilvánulásai ellen" - szögezte le a cseh köztársasági elnök az Aspen Intézet prágai konferenciáján elhangzott beszédében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!