Cseh kormányalakítás - Elhagyta a kórházat Milos Zeman cseh államfő

Külföld, 2021.11.25

Elhagyta csütörtökön délelőtt a prágai központi katonai kórházat Milos Zeman cseh államfő, akit október 10-től kezeltek az intézetben - jelentette be az egészségügyi intézmény.

Zemant Prágából egy mentőautó a lány-i kastélyba szállította, amely a cseh elnökök vidéki rezidenciája. A kórház, közlése szerint, azt javasolta az elnöknek, hogy továbbra is szakorvosi intézetben kezeltesse magát. De tekintettel Zeman egészségének jelentős javulására, tiszteletben tartja, ha az elnök úgy dönt, hogy ezután otthonában ápolják. Zeman azt választotta, hogy Lányban a Senior Home Group nevű magántársaság gondjaira bízza magát. Mindazonáltal a katonai kórház ezután is "elvégzi az elnök rendszeres orvosi ellenőrzéseit" - tették hozzá a közleményben.

A cseh államfő betegségének diagnózisát hivatalosan nem közölték. Pavel Pafko, az elnök egészségére felügyelő orvosi konzílium egyik tagjának nyilatkozata szerint Milos Zemannak májzsugorodása van.

Korábbi bejelentések szerint az elnök pénteken Lányban kormányfővé nevezi ki Petr Fialát, a Polgári Demokratikus Párt elnökét, az októberi választásokon győztes hárompárti Spolu koalíció és a harmadik helyen végzett PirSTAN koalíció közös kormányfőjelöltjét.





(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!