Cseh kormányalakítás - Zeman találkozik a választási győztes koalíció kormányfőjelöltjével

Külföld, 2021.10.13

Milos Zeman cseh államfő hajlandó találkozni Petr Fialával, a hétvégi képviselőházi választásokon győztes Spolu jobboldali hárompárti koalíció kormányfőjelöltjével - közölte Jirí Ovcácek elnöki szóvivő szerdán a Twitter közösségi portálon.

Petr Fiala kérését a találkozóra Vratislav Mynár, kancellár tolmácsolta a vasárnap óta kórházban lévő államfőnek. A szóvivő szerint a találkozóra egy "későbbi időpontban" kerül sor.

Petr Fiala, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke újságíróknak azt mondta: a találkozóra akkor kerül sor, amikor az elnök egészségi állapota javul, és már nem az intenzív osztályon fogják ápolni.

A választásokon győztes Spolu koalíció még szombaton jelezte, hogy kormányfőjelöltje mihamarabb találkozni szeretne az államfővel, hogy az új kabinet megalakításáról tárgyaljanak. A Spolu és a harmadik helyen végzett Kalózok-Polgármesterek (PirStan) kétpárti koalíció már emlékeztetőt is aláírt arról, hogy közösen alakítanának kormányt. A 200 tagú képviselőházban a két jobboldali koalíciónak együtt 108 mandátuma van.

Milos Zeman cseh államfő korábban azt mondta: a választásokon legerősebb pozíciót szerzett párt elnökének ad megbízatást a kormányalakítási tárgyalásokra. Ezt vasárnap megerősítette, amikor találkozott Andrej Babissal, az ANO elnökével.

Babis, akinek jelenleg kormányzó mozgalma, a centrista ANO vereséget szenvedett a hétvégi választásokon, kedden kijelentette: számol azzal, hogy az ANO-nak ellenzékbe kell vonulnia. Szerdán úgy fogalmazott: ha kap is megbízatást Zemantól, még meggondolja, hogy elfogadja-e. "Döntésemet először az elnökkel fogom közölni" - mondta a kormányfő.

A kormányalakítási tárgyalásokban kulcsszerepet játszó Milos Zeman államfő vasárnap óta a prágai Központi Katonai Kórházban van, ahol az intenzív osztályon ápolják. Betegségének pontos diagnózisát nem hozták nyilvánosságra, de a kórház szóvivője szerint állapotát stabilizálták. A 77 éves államfőnek 30 nappal a választások után kell megbízást adnia valakinek a kormányalakításra, amennyiben addig senki nem óvja meg az eredményt.

Ovcácek szerdán azt mondta, hogy az elnök állapota stabil, kommunikál környezetével, és figyelemmel kíséri a cseh választások utáni helyzet alakulását.

Egyelőre nem világos, mennyi ideig lesz Zeman kórházban. Az elnöki szóvivő szerint erről az orvosok döntenek megfelelő időben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!