Csütörtökön írhatják alá a szlovák-amerikai védelmi egyezményt

Külföld, 2022.01.31

Várhatóan csütörtökön írják alá a Szlovákia és az Amerikai Egyesült Államok között kötendő védelmi együttműködési egyezményt (DCA) - jelentette hétfőn a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a védelmi minisztérium közlésére hivatkozva.

A jelentés szerint a szerződés aláírására Ivan Korcok szlovák külügyminiszter és Jaroslav Nad, a védelmi tárca vezetője utazik majd az Egyesült Államokba. A védelmi miniszter már megkapta a szerződés aláírására vonatkozó megbízatását Zuzana Caputová államfőtől, aki már korábban támogatásáról biztosította a - szlovák politikában komoly vitákat gerjesztő - szerződést.

A védelmi együttműködési szerződést mintegy három héttel ezelőtt hagyta jóvá Eduard Heger kabinetje. Ahhoz, hogy hatályba léphessen, még a pozsonyi parlamentnek is rá kell bólintania, illetve az államfőnek is ratifikálnia kell. Bár az egyezményt gyakorlatilag a teljes parlamenti ellenzék elutasítja, s a dokumentum megítélése érezhetően megosztja a szlovákiai társadalmat is, mégis valószínűsíteni lehet jóváhagyását, tekintve, hogy a kormánykoalíció pártjainak alkotmányozó törvények jóváhagyására is elégséges többsége van a törvényhozásban.

A tíz évre szóló, majd ezt követően automatikusan megújuló érvényű egyezmény egyebek mellett lehetővé tenné, hogy az Egyesült Államok térítésmentesen használja az ország két legjelentősebb katonai repülőterét, támaszpontokat hozzon létre, és hadászati eszközöket telepítsen az ország területén. Lehetővé teszi azt is, hogy Szlovákia 100 millió dollár értékben támogatást szerezzen védelmi infrastruktúrája felújítására.

Az egyezményt számos bírálat érte főként ellenzéki pártok, de más szervezetek részéről is. Az egyezmény egyes pontjainak alkotmányosságát Maros Zilinka legfőbb ügyész is kétségbe vonta, s a dokumentumot számos volt magas rangú politikus is bírálta. Ezekkel az állításokkal ellentétes véleményeket fogalmazott meg a külügyminiszter és a védelmi tárca vezetője, akik egybehangzóan szabványos, "az ország számára előnyös" keretszerződésnek minősítették.

Az egyezménnyel összefüggésben a pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki pártja, a Robert Fico vezette Irány (Smer-SD) korábban rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezte, de ennek megtartását a kormánykoalíció képviselői nem tették lehetővé. Robert Fico pártja ezt követően jelezte: népszavazást kívánnak kezdeményezni az egyezményről, amelynek ellenzői a napokban többezres tüntetést is tartottak az államfői palota előtt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!