Dél-kínai-tengeri vita - Peking továbbra is tárgyalásokat szorgalmaz

Külföld, 2016.07.13

Kína továbbra is hajlandó a Fülöp-szigetekkel fennálló területi vitáját tárgyalásos úton rendezni - üzente a pekingi kormány Manilának szerdán kiadott állásfoglalásában, amelyben kimerítő részletességgel foglalja össze a két ország közötti nézeteltérések hátterét kínai nézőpontból.

A hágai székhelyű Állandó Választottbíróság a Fülöp-szigetek kezdeményezésére indított eljárást lezárva kedden arra a megállapításra jutott, hogy Kínának nincs "történelmi joga" területi igényeit érvényesíteni a Dél-kínai-tengeren. A kínai kormánydokumentum megerősíti, hogy Kína kész egy mindkét fél számára előnyös eredménnyel záruló tárgyalási folyamatra, miközben határozott szándéka megvédeni szuverenitását és tengeri jogait. A Fülöp-szigetek új elnöke, Rodrigo Duterte korábban ugyancsak hangoztatta, hogy kész tárgyalni.

Viszont a döntés Kína washingtoni nagykövete szerint nem a diplomáciai megoldások, a tárgyalások irányába fog hatni, sokkal inkább fokozza a konfliktusok, sőt a konfrontáció veszélyét. Cuj Tien-kaj azt mondta: a nemzetközi választottbíróság bevonása a vitába "világos kísérlet volt a jogi eszközök politikai célokra történő használatára... katonai fenyegetéssel a háttérben".

Li Csie katonai szakértő szerint a jövőben korszerűbb kínai haditechnika megjelenítésére kell számítani a Dél-kínai-tengeren. A hongkongi South China Morning Post című lapnak nyilatkozva kijelentette, hogy a pekingi vezetés több védelmi alternatívát dolgozott ki a választottbírósági határozatot követő helyzet kezelésére. Hogy melyik mellett dönt, szerinte az Egyesült Államok lépéseitől függ majd.

A Global Times című angol nyelvű napilap szerkesztőségi cikkében "a legrosszabb előrejelzéseknél is szégyenteljesebbnek" nevezte a vitát rendezni hivatott választottbírósági döntést. Ez, mint írja, nem csak a kínai kormány, de az egész kínai társadalom számára elfogadhatatlan. Ha az Egyesült Államok és Japán fokozza a katonai és politikai nyomást Kínára, a kínai emberek határozottan támogatni fogják a kormányt a "szemet szemért" elv érvényesítésében - olvasható a cikkben.

A Hszinhua hírügynökség jelentése szerint két óra leforgása alatt több mint 20 ezren csatlakoztak online aláírásukkal ahhoz a nyílt levélhez, amely vitatja a választottbírósági döntést. A levelet Hollandiában jelenleg nemzetközi jogot tanuló fiatal kínai hallgatók fogalmazták meg, és másolatát elküldték több tengerjoggal foglalkozó nemzetközi intézménynek, valamint nemzetközi bíróságoknak.

Nem csak a kínai sajtót, de a közösségi médiát is ellepték keddtől a témához kapcsolódó cikkek, amelyeket bőszen kommentálnak olyanok is, akik általában nem politizálnak. Az elutasító, felháborodott vélemények mellett sok a harcias, indulatos is. A továbbított karikatúrák és képek egyik legnépszerűbbje, amelyben a nemzeti zászló színére festik a Dél-kínai-tengeren Kínának követelt területet, azzal a felirattal: "Még egy kis darabot sem vehetnek el belőle!"

A Fülöp-szigetek pekingi nagykövetségének védelmét már kedden megerősítették, a külképviselet a helyi telefonos üzenetküldő szolgáltatáson keresztül azt tanácsolta a Kínában tartózkodó Fülöp-szigetekieknek, hogy tartsák maguknál útlevelüket és tartózkodási engedélyüket, legyenek körültekintőek, figyeljenek jobban személyi biztonságukra. Külön telefonos forródrótot is létrehoztak erre az időszakra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!