TV műsor

Donald Trump: a kormányzat családbarát és életbarát amerikai nemzetért dolgozik

Külföld, 2020.01.24

A kormányzat családbarát és életbarát amerikai nemzetért dolgozik - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Menet az életért nevű, családbarát és abortuszellenes rendezvényen, amelyen az amerikai történelemben elsőként vett részt hivatalban lévő elnök.

A washingtoni kongresszus előtt rendezett menet több tízezernyi résztvevője kitörő tapssal és éljenzéssel fogadta az elnök rövid beszédét.

"Nagy megtiszteltetés, hogy a történelemben az első amerikai elnök lehetek, aki részt vesz a Menet az életért rendezvényen" - fogalmazott Trump, és hangsúlyozta, hogy "a meg nem született gyermekeknek soha nem volt nagyobb védelmezőjük a Fehér Házban".

Az elnök kiemelte az emberi élet szentségét és méltóságát, és hangsúlyozta azt is: minden új élet "szeretetet hoz a világba". A Bibliát idézve úgy fogalmazott: minden ember "csodálatosan van megalkotva".

Élesen bírálta és szélsőségesnek minősítette a demokrata párti politikusok abortuszt támogató álláspontját. "Amikor az abortuszról van szó, a demokraták a legradikálisabb és legszélsőségesebb álláspontokat teszik magukévá, és ebben az országban ezt láttuk tőlük évtizedeken keresztül" - mondta. Konkrét példákat is említett, köztük azt az Egyesült Államokban nagy vitát kiváltott virginiai törvényt, amely lehetővé teszi az abortuszt még a születés pillanatában is. Virginia államban demokrata párti többségű a helyi törvényhozás és demokrata párti politikus a kormányzó, Ralph Northam is. Trump kiemelte Northam szerepét, és kérdésbe fogalmazta véleményét: "nem is tudom, mi történik ott?" - mondta.

Donald Trump leszögezte: kormányzata sok intézkedést hozott a művi terhességmegszakítás gyakorlatának visszaszorítására. Ezt illetően is konkrét példákat hozott fel: a többi között felidézte, hogy a kormányzat csökkentette az adófizetők pénzéből támogatott abortuszklinikáknak folyósított szövetségi támogatást. Aláhúzta, hogy jelentős személycserék történtek a szövetségi bírói karban és az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróságon is. A szövetségi bírók körében 187 új bírót neveztek ki, és a legfelsőbb bíróságon pedig Neil Gorsuch és Brett Kavanaugh személyében két új, konzervatívként számon tartott bírót neveztek ki.

A rendezvényen kormánytagok és a Fehér Ház tanácsadói mellett republikánus képviselők és szenátorok jelen voltak. Őket Trump külön köszöntötte. Mike Pence alelnök, aki jelenleg a Vatikánban tartózkodik, videóüzenetben köszöntötte a menet résztvevőit.

Jeanne Mancini, a menet elnöke közleményben üdvözölte, hogy Donald Trump jelen volt a rendezvényen.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!