TV műsor

EASO: szeptemberben minden korábbinál több fehérorosz nyújtott be menedékkérelmet az EU-ban

Külföld, 2020.11.26

Szeptemberben több fehérorosz állampolgár kért nemzetközi védelmet az Európai Unió tagállamaiban, mint bármely korábbi hónapban az erről szóló jelentések készítésének 2008-as kezdete óta - közölte az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) csütörtökön.

A máltai központú ügynökség jelentése szerint szeptemberben 186 fehérorosz állampolgár kért menedékjogot az EU-ban, míg augusztusban csak 94. Átlagos számuk tavaly nem haladta meg havonta a 71-et.

A hivatal szerint a koronavírus-járvány megfékezését szolgáló, határlezárásokat is magukba foglaló intézkedések továbbra is hatással vannak a menekültügyi tendenciákra. A jelentésből kiderült ugyanis, hogy az év első kilenc hónapjában 35 százalékkal kevesebben folyamodtak nemzetközi menedékjog iránt az Európai Unió tagállamaiban, mint 2019 azonos időszakában. Az előző hónap adatainál azonban így is 7 százalékkal több kérelmet adtak be szeptemberben.

Míg januárban csaknem 65 700 kérelmet nyújtottak be az unióban, addig augusztusban több mint 40 ezret, a vizsgált hónapban pedig 42 800-at. A 2020 eleje óta beadott kérelmek száma megközelíti a 337 830-at, ami 35 százalékkal marad el a tavalyi év azonos időszakában feljegyzett 516 555-től.

A menedékkérők között legtöbben szírek, afgánok, kolumbiaiak, venezuelaiak és pakisztániak vannak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!