Egy átfogó szlovák nemzetiségi törvény elkészítéséről döntöttek a szlovák-magyar kisebbségi vegyesbizottság ülésén

Külföld, 2019.02.20

Egy Pozsony által elkészítendő, átfogó nemzetiségi törvényről fogadtak el ajánlást a szlovák-magyar kisebbségi vegyesbizottság pozsonyi ülésén - tájékoztatta Kalmár Ferenc, a vegyes bizottság magyar társelnöke a magyar közmédia újságíróit a késő estig tartó találkozó egyik szünetében szerdán.

Kalmár Ferenc, aki egyidejűleg Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa is, a találkozó legfontosabb eredményének nevezte a szerdán elfogadott ajánlást, amely egy olyan jogszabály elkészítését irányozza elő, amely elkészülte után a Szlovákiában élő nemzetiségi kisebbségek - ezen belül a magyarok - megmaradását és fejlődését lenne hivatott biztosítani. A bizottság által elfogadott ajánlások - jellegükből adódóan - nem kötelező érvényűek, ám azokkal további lépéseket előirányozva foglalkozniuk kell az érintett kormányzatoknak.

"Komoly témákat vettünk elő, komoly és időnként nehéz tárgyalásokat folytattunk" - mondta Kalmár Ferenc, aki a több mint két éves szünet után létrejött találkozó hangulatát partnerinek és együttműködőnek minősítette, ugyanakkor a tárgyalást eredményesnek nevezte.

A vegyesbizottság magyar társelnöke elmondta: a találkozón sok téma került terítékre, köztük huzamosabb ideje megválaszolásra váró kérdések is. Az elért eredmények közül - a teljesség igénye nélkül - kiemelt néhány ingatlanberuházási megállapodást. Ezek sorában említette a Csemadok (a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális-közéleti szervezete) több székházának és a borsi Rákóczi kastély felújításáról kötött megállapodásokat is.

A vagyesbizottsági ülésen olyan nyitott kérdések is terítékre kerültek, mint a kettős állampolgárság ügye. Ebben a kérdésben ugyan áttörést ezúttal sem sikerült elérni, viszont egy előrelépésnek minősíthető megegyezés mégis született. Ennek lényege: a tárgyaló felek megállapodtak abban, hogy újra kell éleszteni a témával megbízott - de az utóbbi években nem működő - szakértői bizottság tevékenységét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!