Ejtették a vádat a kábítószerrel való üzérkedéssel megvádolt orosz újságíró ellen

Külföld, 2019.06.11

Ejtették a vádat a kábítószerrel való üzérkedéssel megvádolt orosz újságíró, Ivan Golunov ellen - közölte az Interfax hírügynökség kedden Vlagyimir Kolokolcev orosz belügyminiszterre hivatkozva.

"A kriminalisztikai, biológiai, daktiloszkópiai és genetikai szakértői vizsgálatok eredménye alapján döntés született az Ivan Golunov elleni büntetőeljárás lezárásáról, mert nem bizonyított a bűncselekményben való részessége" - mondta a tárcavezető.

A Meduza ellenzéki hírportál munkatársát a nap folyamán el fogják engedni házi őrizetéből.
Golunovot pénteken vette őrizetbe és bántalmazta a moszkvai rendőrség, azt állítva, hogy a hátizsákjában és lakásán kábítószert találtak. Az ügy széles körű, politikai hovatartozástól független felháborodást váltott ki Oroszországban, mert felmerült a gyanúja annak, hogy a hatóságok hamis vád alapján próbálták meg elhallgattatni az újságírót, aki cikkeiben gátlástalan uzsorásokról és egy, a temetkezési ágazatra rátelepedő szervezetről írt.

A bűnügyeknek az újságíró szerint moszkvai városi tisztségviselők és biztonsági szervek vezetői is részesei voltak.

Kolokolcev - Golunov elengedésének bejelentése mellett - Vlagyimir Putyin elnöknél kezdeményezte Andrej Pucskov vezérőrnagy, Moszkva nyugati közigazgatási körzetének rendőrparancsnoka, és Jurij Gyevjatkin vezérőrnagy, a belügyminisztérium kábítószer-ellenes részlege fővárosi ügyekben illetékes vezetőjének felmentését. Az ügyben lefolytatott belső belügyminisztériumi vizsgálat anyagait átadták a kiemelt bűnügyekben eljáró Nyomozó Bizottságnak (SZK).

A Projekt elnevezésű orosz hírportál hétfőn arról számolt be, hogy az elnöki hivatal a nagy port felvert ügyet le szeretné zárni június 20-ig, amikor Vlagyimir Putyin többórás élő adásban válaszol majd a lakosságtól beérkező kérdésekre. Kedden ezt az értesülést Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő - Kolokolcev bejelentése előtt - megalapozatlannak nevezte.

Szerdára egyébként Golunov melletti szolidaritási tüntetést hirdettek meg, amelyet szervezői a vád elejtése ellenére is meg kívánnak tartani Moszkva belvárosában. A Facebookon csaknem 25 ezren jelezték részvételi szándékukat. A polgármesteri hivatal kifogásolta, hogy a megmozdulás biztosítása kérdésében nem vették fel vele a kapcsolatot és a főügyészséghez fordult panasszal.

A Change.org weblapon kedd késő délutánra meghaladta a 180 ezret az aláírások száma a Golunov szabadon bocsátását kérő petíción.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!