Johnson két hete kormányátalakítást hajtott végre, amely nem érintette volna a pénzügyi tárcát, ám Javid a kormányátalakítási folyamat közepén teljesen váratlanul bejelentette lemondását.

Ennek előzményeként - mint később kiderült - Johnson felajánlotta ugyan Javidnak, hogy megtarthatja posztját, de ennek fejében azt követelte, hogy menessze tanácsadói stábját. Egybehangzó elemzések szerint a követelés mögött a rendkívül befolyásos Cummings állt, akinek a pénzügyminisztériumi hatáskörök egy részének elvonása, a tárca önállóságának korlátozása lehetett a célja.

Szinte példátlan hangvételű szerdai alsóházi felszólalásában Javid kijelentette: egy-egy adott személynek, sőt még egy egész kormánynak sincs monopóliuma annak eldöntésére, hogy az egyes elképzelések közül melyik a legjobb.

Hozzátette: a brit demokrácia és a gazdaság erejét az intézményrendszer adja. A fékek és ellensúlyok rendszere, a hiteles intézmények - legyen szó a pénzügyminisztériumról, a brit jegybankról vagy éppen az alsóházról - teszik lehetővé, hogy a kormány a nemzeti érdekeket szolgáló észszerű döntésekre jusson - fogalmazott a volt pénzügyminiszter.

Kijelentette: ennek feltétele, hogy "a tanácsadók tanácsokat adjanak és a miniszterek döntsenek, mégpedig a tanácsadók tanácsai alapján, és nem látok okot arra, hogy a létfontosságú feladatokat ellátó pénzügyminisztérium ez alól kivétel legyen".

Javid - egyenes utalással a Cummingsnak tulajdonított központosító törekvésekre - kijelentette azt is: véleménye szerint a Downing Street elképzelései jelentősen korlátozzák a miniszterek képességét arra, hogy pártatlan tanácsadással láthassák el a miniszterelnököt, és ez nem szolgálja a nemzeti érdekeket.

Közölte: jóllehet hálás azért, hogy Johnson felajánlotta neki a pénzügyminiszteri tisztség további betöltését, az ehhez szabott feltételeket azonban nem tudta jó lelkiismerettel elfogadni.

Javid hangos nevetéssel fogadott szójátékkal tette egyértelművé, hogy Dominic Cummings tevékenységét sejti a történtek mögött. Úgy fogalmazott: az elmondottakon túl nem kíván részletesebben kitérni a kormányátalakítást kísérő "jövés-menés" személyi vonatkozásaira. A "jövés-menés" angol megfelelője a "comings and goings", ám Javid az első szó erőteljes hangsúlyozásával mindenki számára érthetővé tette, hogy a "comings" szó helyett a csaknem azonos, de kissé hangsúlyosabb kiejtésű "Cummings" nevet kell érteni.