Elhagyta a Downing Street-i kormányfői rezidenciát Boris Johnson

Külföld, 2022.09.06

Utoljára távozott miniszterelnökként a brit kormányfők hivatalaként és rezidenciájaként szolgáló Downing Street 10.-ből kedden Boris Johnson. A híres 10-es számú ajtó előtt elmondott utolsó beszédében Johnson kérte a kormányzó Konzervatív Párt politikusait, hogy egy emberként támogassák utódját, Liz Truss eddigi külügyminisztert.

Truss többhavi választási folyamat győzteseként került a Konzervatív Párt élére, miután Johnson az elmúlt hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán, az alsóházi tory frakció nyomására július elején bejelentette távozását.

Az utódválasztás eredménye azt jelenti, hogy Liz Truss a miniszterelnöki tisztséget is átveszi Johnsontól.

Boris Johnson, aki három évig állt a Konzervatív Párt és a brit kormány élén, a Downing Streeten kedd reggel elmondott búcsúbeszédében alig burkolt utalást tett arra, hogy még mindig sérelmezi eltávolítását a pártvezetői és a miniszterelnöki tisztségből. Úgy fogalmazott: a stafétabot most "egy váratlan váltóverseny" eredményeként átkerül egy új konzervatív vezető kezébe, ráadásul a verseny féltávjánál "még a szabályokat is megváltoztatták, de most már ne foglalkozzunk ezzel".

Ez egyértelmű oldalvágás volt az alsóházi konzervatív frakció felé, amely hosszas nyomásgyakorlással - a mindenkori pártvezetővel szembeni bizalmi szavazások szabályainak kilátásba helyezett változtatásával is - kikényszerítette Johnson lemondását.

A távozó brit miniszterelnök keddi beszédében ugyanakkor egyértelműnek tűnő utalást tett arra is, hogy a terveiről szóló találgatásokkal ellentétben nem készül visszatérni a brit politika frontvonalába.

Johnson olyan gyorsítórakétához hasonlította magát, amely feladatát betöltve most "szépen visszaereszkedik a légkörbe és észrevétlenül belecsobban a vízbe a Csendes-óceán egy elhagyatott, rejtett zugában".

Emlékeztette a Downing Streeten felvonult népes hallgatóságot saját sikereire, köztük a 2019-es parlamenti választásokra, felidézve: a Konzervatív Párt az ő vezérletével 1987 óta nem mért alsóházi többséggel alakíthatott kormányt, miután 1979 óta példátlan szavazataránnyal győzött.

Johnson ugyanakkor egységre, mindenekelőtt Liz Truss egységes támogatására szólította fel a Konzervatív Pártot, mondván: ha az ő kutyája, Dilyn és Larry, a Downing Street "hivatalos" macskája félre tudta tenni "időnkénti nézeteltéréseit", akkor a konzervatívok is képesek erre.

Liz Truss és Boris Johnson kedden a Londontól több mint 800 kilométerre lévő Balmoralba, II. Erzsébet királynő skóciai nyári rezidenciájára utazott, ahol az uralkodó elfogadja Johnson lemondását, majd formálisan megbízza Trusst a kormányalakítással.

Az elmúlt évtizedekben ez a ceremónia mindig a londoni Buckingham-palotában zajlott. A 96 esztendős királynő azonban hónapok óta mozgásproblémákkal küszködik, és ezért született az a döntés, hogy Balmoralban fogadja Johnsont és megválasztott utódját.

Liz Truss - aki az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke lesz Margaret Thatcher és Theresa May után - még kedden visszatér Londonba és valószínűleg meg is alakítja új kormányát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!