Elkerülte a börtönbüntetést Romániában a korábban korrupcióért nyolc évre ítélt volt Bihar megyei tanácselnök

Külföld, 2023.03.23

Korrupciós perének újratárgyalása eredményeként jogerősen elkerülte a börtönbüntetést Romániában a korábban nyolc év szabadságvesztésre ítélt Kiss Sándor volt Bihar megyei tanácselnök, de nem kapja vissza azt a több mint egymillió eurós pénzösszeget, amelynek elkobzását az időközben elévült bűncselekményekre hivatkozva rendelte el az elsőfokon eljáró Bihar megyei törvényszék.

Csütörtökön kimondott jogerős végzésében a nagyváradi táblabíróság mind a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mind pedig a védelem - vagyonelkobzást kifogásoló - fellebbezését elutasítva, változatlan formában jogerőre emelte a tavaly áprilisban meghozott elsőfokú ítéletet. Kiss Sándort, valamint az újratárgyalt per alapfokú ítélete ellen szintén fellebbező két másik vádlottat a táblabíróság 2000 lej (160 ezer forint) perköltség megtérítésére kötelezte.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezetét hosszú idén keresztül vezető Kiss Sándort 2015-ben állította bíróság elé a DNA. A vádirat szerint - amelynek összeállításához a magyarországi, németországi és hollandiai bűnüldöző szervek is adatokat szolgáltattak - 2003 és 2008 között több cég Kiss Sándor megvesztegetése révén nyert megbízást közbeszerzési eljárásokon.

Az első (nem jogerős) ítéletet 2018 júniusában hozta meg a Bihar megyei törvényszék, amely négy pénzmosási ügyben, hivatali
visszaélésben, csúszópénz elfogadásában és befolyással való folyamatos üzérkedésben találta bűnösnek. Az elsőfokú ítéletet azonban a fellebbviteli tárgyaláson a nagyváradi táblabíróság 2018 decemberében formai hibákra hivatkozva megsemmisítette, és elrendelte az ügy újratárgyalását.

A megismételt eljárás során egy időközben született alkotmánybírósági döntés értelmében megsemmisítették azokat a bizonyítékokat, amelyeket a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) gyűjtött, arra hivatkozva, hogy a SRI nem a DNA megbízásából, hanem nemzetbiztonsági okokra hivatkozva figyelte meg a volt politikust.

A Bihar megyei törvényszék tavaly - a vádlott számára kedvezőbb büntetőjog elve alapján - nem az új, hanem a feltételezett
bűncselekmények idején érvényes 1968-as büntető törvénykönyvet alkalmazta. A pénzmosás és hivatali visszaélés vádja alól Kiss
Sándort felmentette, a többi vádpontnál pedig elévülést állapított meg.

A törvényszék mindazonáltal elrendelte az elévült bűncselekmények (csúszópénz elfogadása és befolyással üzérkedés) révén szerzett 1,1 millió euró (425 millió forint) jogosulatlan haszon elkobzását. A korábbi ítéletben 5,55 millió eurós vagyonelkobzás szerepelt.

Kiss Sándor 2000 és 2012 között töltött be vezető tisztséget a Bihar megyei önkormányzatban; 2004 és 2008 között a megyei tanács elnöke, az azt megelőző és azt követő ciklusokban a tanács alelnöke volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!