Emberi hiba és rossz menedzsment okozhatta az EU műholdas navigációs rendszerének zavarát

Külföld, 2019.11.19

Emberi hiba és a nem megfelelő menedzsment okozhatta az Európai Unió műholdas navigációs rendszerének (Galileo) néhány hónappal ezelőtti leállását - állapította meg jelentésében az incidenst vizsgáló bizottság.

A Politico brüsszeli híroldal által ismertetett dokumentum szerint egy bizonyos berendezés nem megfelelő működése állt a zavar mögött a földi irányítóközpontban, amelyet a karbantartás során elkövetett emberi hibák okozhattak.

Emellett ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a programot három, egymással versengő intézmény irányítja, és nem egyértelmű közöttük az utasítási lánc minden területen. A napi működést az Európai GNSS Ügynökség (GSA) biztosítja, azonban a beszerzésekért és a technikai műveletekért az Európai Űrügynökség (ESA) a felelős, míg a projekt politikai oldala és az átfogó ellenőrzés az Európai Bizottság illetékes főigazgatósága alá tartozik.

A szakértők úgy vélik, hogy nagyobb autonómiát kellene adni a GSA-nak, de legalábbis a feladatok világosabb megosztására lenne szükség.

Az eddig mintegy tízmilliárd euróból kiépített rendszer júliusban nagyjából egy hétre leállt.

A Galileo még mindig a tesztelés fázisában van, miután hosszú késések után 2016-ban indította el kezdeti szolgáltatásait a közigazgatási szervek, a vállalkozások és a lakosság számára.

Eddig huszonhat műholdat lőttek fel, a tervek szerint még négyre van szükség ahhoz, hogy a rendszer teljes kapacitással üzemelhessen, várhatóan jövő évben.

A Galileo-programot az 1990-es évek közepén indította el az EU és az Európai Űrügynökség azzal a céllal, hogy függetlenítsék Európát az amerikai GPS-rendszertől, amelynek szabadon elérhető szolgáltatásait az üzemeltető nemzetközi konfliktus esetén blokkolhatja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!