A politikust első fokon 2021 decemberében hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Ezt követően lemondott hivataláról.
A felfüggesztett börtönbüntetésen kívül a bíróság három évre eltiltotta minden választható tisztségtől.
Alain Griset a vádirat szerint a több nagyvállalatban tartott, mintegy 171 ezer euró értékű részvényeit nem tüntette fel a Főhatóság a Közélet Átláthatóságáért (HATVP) nevű szervezet előtt a vagyonbevallásában. Ezenkívül egy 130 ezer eurós megtakarítását sem vallotta be, amelyet az általa 1991 óta vezetett, ágazati érdekvédelmi szervezetbe fektetett be.
Az október 24-i fellebbviteli tárgyaláson az ügyészség fenntartotta a hat hónap felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására irányuló indítványát, mert nem fogadta el enyhítő körülményként a jóhiszeműséget.
A 69 éves politikus ugyanis, aki korábban taxisofőrként dolgozott Észak-Franciaországban, azzal védekezett a bíróságon, hogy ügyetlenség, nem pedig tisztességtelenség miatt követte el a szabálysértést.
A vádlók kérték annak figyelembe vételét is, hogy a kérdéses összeget Griset egy francia bankban őrizte, és szándékosan titkolta el vagyonbevallásában az illetékes hatóságok elől.
Alain Griset-t 2022 júliusában az észak-franciaországi Lille-ben is elítélték, egy év felfüggesztett szabadságvesztésre, mert az általa vezetett szakszervezet megtakarításait saját személyes bankszámláján kamatoztatta.
Ügyvédje jelezte: fellebbeznek ez ellen az ítélet ellen.
Miután a 2017-es elnökválasztási kampányt nagymértékben meghatározták a politikusok jogi botrányai, a megválasztott Emmanuel Macron francia elnök egyik fő kampányígérete a közélet megtisztítása volt. A francia parlament 2017 augusztusában el is fogadta "a közélet erkölcsössé tételéről" szóló törvényjavaslatokat. Ezek értelmében a képviselők és a kormánytagok nem alkalmazhatják hozzátartozóikat, vagyonbevallásukat pedig a HATVP ellenőrzi.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!