EP-választás - Nézőpont: nem segítette az MSZP kampányát Frans Timmermans látogatása

Külföld, 2019.05.21

A Nézőpont Intézet elemzője szerint nem oldotta meg a MSZP kampányát Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje azzal, hogy részt vett az MSZP európai parlamenti (EP-) kampányrendezvényén szombaton Budapesten.

Tóth Erik kedden az M1 aktuális csatornán közölte, az MSZP a "patkányozás" óta nem EP-választási, hanem belpolitikai kampányt folytatott.

Frans Timmermans - mondta - bevándorláspárti és Soros György nyílt társadalomról szóló eszméjét is vallja. A szocialisták azzal, hogy újra meghívták egy rendezvényre, azt bizonyítják, a magyar emberek nem számíthatnak rájuk a migrációs politikában - vélekedett.

Hozzátette, tízből nyolc magyar ugyanis egyetért a határkerítéssel, az MSZP pedig továbbra is annak lebontásán dolgozna az Európai Parlamentben.

Kitért arra is, Frans Timmermans az MSZP a kampányrendezvényén olyan üzeneteket próbált megfogalmazni, amelyekkel szerinte képes többséget teremteni, ezek a "valóságtól elrugaszkodó" szakpolitikai elképzelések viszont később visszaüthetnek, és akár a politikai karrierjére is hatással lehetnek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!