TV műsor

Erdogan: az Egyesült Államok támogatja a Kurdisztáni Munkáspártot

Külföld, 2021.02.15

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy támogatja a Törökországban és Irakban tevékeny, nemzetközileg terrorszervezetként számon tartott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), amelynek fegyveresei elraboltak és megöltek tucatnyi török állampolgárt Észak-Irakban.

Erdogan az északkelet-törökországi Rize városában, a kormánypárt tartományi kongresszusán felszólalva kijelentette, hogy Washington a PKK mellett annak észak-szíriai szárnyát, a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milíciát is támogatja, amelyet Ankara ugyancsak terrorszervezetnek tekint, és amellyel szemben a török hadsereg az utóbbi években több offenzívát is folytatott. Ezzel ellentétben az Egyesült Államok az YPG-t tartotta a leghatékonyabb szövetségesének Szíriában az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet elleni harc során.

A török államfő arra figyelmeztette Washingtont, hogy ha fenntartja a NATO-szövetséget, őszintén kell viselkednie, és nem pártolhatja a terroristákat.

Erdogan leszögezte: az egyes országok vagy együttműködnek Törökországgal a terrorizmussal szemben, vagy "e véreskezű terrorszervezet bűnrészeseiként" a nemzetközi szinten fognak megfizetni.

Hangsúlyozta, Törökországnak kötelessége, hogy teljesen eltiporja a terrorszervezetet, és Ankara mind az észak-iraki Kurdisztáni Autonóm Régióval, mind a bagdadi központi kormánnyal egyetért abban, hogy a PKK-t fel kell számolni. Hangsúlyozta: országa rendelkezik azzal az erővel, képességgel, határozottsággal, hogy bárhol és bármikor rajtaüssön a terroristákon.

Erdogan egyúttal azt is mondta, hogy a közösségi médiafelületek egytől egyig felelősek a tizenhárom török állampolgár "aljas kivégzéséért", miután szerinte ezek a platformok "a terrorszervezetek propagandaeszközeivé váltak".

A török külügyminisztérium később bekérette az Egyesült Államok ankarai nagykövetét, David Satterfieldet, hogy "a legerőteljesebb módon" kifejezze válaszát az amerikai külügyminisztérium nyilatkozatára. Ebben úgy fogalmaztak: "ha igazak a hírek, hogy a török állampolgárok a PKK terrorszervezet keze által haltak meg, a legerőteljesebb módon elítéljük ezt a cselekedetet".

Ezt követően Mevlüt Cavusoglu török és Antony Blinken amerikai külügyminiszter telefonon beszélt egymással. A két tárcavezető között ez volt az első hivatalos kapcsolatfelvétel azóta, hogy Joe Biden új amerikai elnök adminisztrációja január második felében hivatalba lépett.

A török külügyminisztérium a hétfői beszélgetést illetően azt írta, hogy Cavusoglu nyugtalanságát fejezte ki az amerikai fél utóbbi időben tett nyilatkozatai miatt. Az amerikai külügyminisztérium közlése szerint Blinken pedig részvétét fejezte ki török hivatali kollégájának, valamint aláhúzta, hogy a PKK felelős a történtekért.

Az NTV török hírtelevízió hétfőn a belügyminisztérium közleményére hivatkozva azt jelentette, hogy a hatóságok a nap folyamán 718 embert vettek őrizetbe egy országos terrorellenes razzia keretében. A szűkszavú beszámoló szerint a harmadik legnagyobb parlamenti tömörülés, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) tartományi és körzeti elnökei közül is többen az előállítottak között vannak. A török kormányzat a HDP-t a PKK politikai ágaként kezeli, miközben a párt tagadja a kapcsolatot.

Hulusi Akar török védelmi miniszter vasárnap azt közölte, hogy török katonák rátaláltak a korábban elrabolt és a napokban meggyilkolt tizenhárom török állampolgár holttestére egy barlangban az észak-iraki Gara térségben, ahol szerda óta török egységek folytattak műveletet a Kurdisztáni Munkáspárt ellen.

Akar rámutatott: a február 10-én indított beavatkozás egyik célja az volt, hogy megtegyék a szükséges lépéseket a PKK által elhurcolt török állampolgárok ügyében, de erről korábban biztonsági okok miatt nem tájékoztatták a nyilvánosságot.

A Kurdisztáni Munkáspárt 1984 óta folytat fegyveres felkelést Délkelet-Törökországban a kurd kisebbség függetlenségéért, de főhadiszállása az Irak északi részén fekvő Kandil-hegységben van. A török hadsereg a légierő és kisebb szárazföldi egységek bevetésével a múltban is rendszeresen hajtott végre műveleteket az iraki határ túloldalán.

A PKK-t a török vezetésen túl az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek nyilvánította.

A török biztonsági erők és a PKK közötti több évtizedes konfliktusban emberek tízezrei vesztették életüket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!