Erdogan: nem reális, hogy Oroszország megszállja Ukrajnát

Külföld, 2022.01.18

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint nem reális megközelítés, hogy Oroszország esetlegesen megszállja Ukrajnát - jelentette kedden az Anadolu török állami hírügynökség Erdogan szavaira hivatkozva.

A török államfő hétfői albániai látogatása után nyilatkozott erről a török sajtó képviselőinek.

Erdogan a nyilatkozatában úgy vélte: "ahhoz, hogy Oroszország meg tudja ezt lépni, az egész világ és a saját helyzetét is fel kell mérnie". Ukrajna nem mindennapi ország, erős ország - emelte ki.

Rámutatott egyúttal, hogy "a térség már nem tud elfogadni háborút". "Nem is lenne helyes" - tette hozzá, hangoztatva, hogy "a háborút ki kell törölni, ki kell dobni a politikatörténetből".

A török elnök jelezte, hogy mind Ilham Aliyev azeri elnökkel, mind pedig magával Vlagyimir Putyin orosz elnökkel beszélni fog a kérdésről.

Erdogan végül a török újságíróknak felidézte azt is, hogy Törökország a Krím-félsziget 2014-es orosz megszállását is ellenezte.

Az Egyesült Államok, a NATO és az ukrán vezetés a napokban azzal vádolta meg Oroszországot, hogy Ukrajna elleni esetleges invázió céljából vonultatott fel közel százezer katonát a közös határ mentén. Moszkva cáfolja ezt, hangsúlyozva, hogy saját területén lévő csapaterősítésről van szó, és a NATO keleti bővítésének leállításával kapcsolatos biztonsági garanciákat követel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!