TV műsor

Észak-Korea - Peking támogatja az ENSZ BT határozatának maradéktalan betartását

Külföld, 2016.03.03

Peking az ENSZ Biztonsági Tanács által hozott Észak-Koreát büntető határozat maradéktalan betartását szorgalmazza, egyúttal fontosnak tartja azt, hogy a szankciók ne befolyásolhassák a szomszédos országban élők mindennapi életét.

Hung Lej külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy kormánya álláspontja szerint mielőbb újra kellene indítani a Koreai-félsziget nukleáris leszerelését célzó hatoldalú tárgyalásokat.

Az ENSZ BT szerdán fogadta el az eddigi legszigorúbb büntetőintézkedéseket Phenjannal szemben, mert január elején újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre, majd egy hónappal később műholdat bocsátott fel ballisztikus rakétával, mindkét alkalommal megsértve a BT korábbi határozatait.

Az új szigorú szankciók megfogalmazásában és érvényre juttatásában közös álláspontra jutott Washington, Peking, Moszkva és Szöul, ezért sikerült végül egyhangúan elfogadtatni a BT-ben.

A kínai külügyi szóvivő csütörtökön önmérsékletre, nyugalomra szólította fel az érintett feleket azt követően, hogy Észak-Korea több rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki alig pár órával az ENSZ-szankciók bejelentése után. Hung Lej óvott minden olyan cselekménytől, amely tovább gerjesztené a feszültséget a térségben.

Megfigyelők emlékeztetnek rá, Kína szerepe a szankciók betartatásában különösen fontos, mivel Észak-Korea külkereskedelmének 90 százalékát nagy szomszédján keresztül bonyolítja. Ugyanakkor megjegyzik, a kommunista állam gazdasági összeomlásában Peking nem érdekelt, mivel annak beláthatatlan következményei lennének rá és a régióra nézve.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!