A miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: Anusic, aki egyben a kormányzó párt, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) egyik alelnöke is, megkapta a párttársai, valamint a parlamenti többség konszenzusos támogatását, és színvonalasan el fogja látni feladatát.
Eszék-Baranya megye elöljárója azonnal elfogadta a felkérést, és készen áll a szerdai meghallgatásra a parlament illetékes bizottsága előtt - hangsúlyozta Plenkovic.
A miniszter kinevezését ezt követően még a nemzetgyűlésnek is el kell fogadnia.
Az előző védelmi minisztert azután mentette fel a kormányfő, hogy szombaton autóbalesetet okozott, amelyben súlyosan megsérült, a vele frontálisan ütköző és szabályosan közlekedő gépjármű sofőrje pedig életét vesztette.
A volt tárcavezetőt büntetőjogi felelősség terheli, és egy évtől 15 évig terjedő börtönbüntetést is kaphat.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!