EU-tisztújítás - Várhelyi: Törökország fontos partner, de figyelni kell a negatív fejleményekre is

Külföld, 2019.11.14

Törökország kulcsfontosságú stratégiai partnere az Európai Uniónak több téren, és ezt az együttműködést erősíteni kell, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a jogállamiság és az emberi jogok helyzetében tapasztalt negatív fejleményeket, az egyre asszertívabb ankarai külpolitikát - emelte ki csütörtök reggeli európai parlamenti meghallgatásán a magyar uniós biztosjelölt.

Várhelyi Olivér leszögezte, hogy Törökországban közel négymillió menekült tartózkodik, és továbbra is segíteni kell az országot az ellátásukban, illetve az illegális migráció megfékezésében.

Ankara jól láthatóan távolodik az európai értékektől és normáktól, ezért tervekkel kell előállni az együttműködés jövőjére vonatkozóan - húzta alá.

A külpolitika terén példaként említette a török kormány "provokatív és illegális" próbafúrásait Ciprus közelében, valamint szíriai katonai beavatkozását, amely Várhelyi megállapítása szerint tovább nehezíti a válság politikai megoldását, és elvonja a figyelmet az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelemtől.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!